Hazafelé sétált szombat délután K. Gy., amikor rátalált a haldokló színészre. Nem múlik a fájdalom, továbbra sem ocsúdott fel az ország Gesztesi Károly megdöbbentő, váratlan halálából. A szeretett és rendkívüli népszerűségnek örvendő színművész tragikus utolsó napjának részleteit sokan próbálják összerakni.
Most a Blikk megtalálta azt az embert, aki elsőként ért oda segíteni Gesztesi Károly autójához, amelyben szívrohamot kapott a művész. Döbbenet, de a színészhez a lehető legjobb segítség érkezett, hiszen a 35 éve mentőként dolgozó K. Gy. volt az, aki először felrántotta a Mercedes ajtaját szombaton a Ferdinánd híd lehajtójánál. Sajnos. ő sem tudott mit tenni, a színész akkor már hosszú percek óta a haláltusáját vívta. A sokat látott, nagy tapasztalattal bíró szakember a Blikknek elárulta: nagyon megviselte, hogy nem tudott segíteni a színművészen.
– Az az igazság, hogy még mindig nehéz visszaidézni azokat a perceket, annyira megvisel, amit átéltem – kezdte lapunknak a mentősofőr. – Szombat délután éppen hazafelé gyalogoltam a Podmaniczky úton, a helyszínnel azonos oldalon, amikor megláttam, hogy egy fekete autó áll a gyalogátkelőhelyen. Még mondtam is magamban, hogy ez is szépen leparkolt... Amikor odaléptem, benéztem a jobb első ablakon, s láttam, hogy a sofőr, akiről akkor én még nem tudtam, hogy a színművész úr, egyenes testtartással ült, a feje a mellkasára volt hajolva, a végtagjai pedig ernyedtek voltak – mesélte el K. Gy., mit tapasztalt, amikor először benézett a kocsiba.
– Megkerültem az autót, aminek az ajtajai le voltak zárva, de a letekert ablakon benyúlva ki tudtam nyitni az ajtót. Valószínűleg azért engedte le, hogy levegőt kapjon, amikor rosszul lett. Gyorsan megvizsgáltam, nem volt sem légzése, sem keringése, vagyis feltételeztem, hogy a klinikai halál állapotában van. Azonnal hívtam a központi segélyhívót, kicsatoltam a biztonsági övet, majd megpróbáltam segítséget szerezni, hiszen tudtam, hogy egyedül képtelen vagyok kiszedni az autóból – idézte fel a drámai pillanatokat.
A tragédia helyszíne: itt küzdöttek csaknem egy órán át K. Gy. és kollégái a színész életéért/Fotó:Zsolnai PéterEkkor azonban elképesztő dolog történt. A férfi még most is fel van háborodva, ha visszagondol rá: hiába könyörgött ugyanis ordítva több autósnak is, hogy jöjjenek segíteni neki, lehúzták az ablakot, meghallgatták, mit akar, majd amint zöldre váltott a lámpa, továbbhajtottak. Végül egy traumatológus orvos, aki a SzívCity alkalmazás riasztására a belvárosból érkezett a helyszínre, valamint egy pizzafutár állt meg és szállt be tevőlegesen az újraélesztésbe.