Igazi hős ez az apró csoda! Életben maradt a 245 grammal született kislány
A világ legkisebb súlyú újszülöttje most öt hónaposan, egészségesen hagyhatta el a kórházat.
Az Iowai Egyetemen vezetett nemzetközi nyilvántartás szerint a 245 grammal született baba a legkisebb, életben maradt újszülött a világon, de az nem zárható ki, hogy voltak nála kisebbek is, akikről a nyilvántartást nem értesítették.
A kislányt decemberben segítették világra az anya terhességének 24. hetében császármetszéssel a San Diegó-i Sharp Mary Birch Kórházban – számol be az MTI.
Egy órát adtak neki
Az anyát azután vitték kórházba, hogy rosszul lett: terhességi toxémiát állapítottak meg nála, ami veszélyeztette a baba és az anya életét is, ezért sürgősségi császármetszés mellett döntöttek. Az orvosok a szülés után azt mondták az édesapának, hogy talán egy órája lesz a lányával, amíg életben marad.
Az egy órából kettő lett, majd egy nap, aztán egy hét
– mesélte most az anya. A család engedélyt adott történetük közlésére, de nem akarták, hogy a nevüket nyilvánosságra hozzák. Azt kérték, nevezzék a kislányt Saybie-nek, ahogy a csecsemőápolók hívták.