Amint az ma sok portálon megjelent nem kapták meg a nyugdíjasok a várva várt pénzüket.Sokan fejezték ki szomorúságukat, hiszen nagyon számítottak rá,írja a lap.
Cserdi 100%-ban cigány lakta településének volt polgármestere 2019 -ben Bogdán László † ismét példát mutatott az országnak, hogy kell a bajbajutottakon segíteni.A következő szavakat tette közzé:
"Sokan lenéznek bennünket, mert cigányok vagyunk.Semmi baj nincs ezzel, hisz mi ettől még tesszük a dolgunkat.
Szomorúan szembesültem községünkben a nyugdíjas emberek ijedtségével, amit én semmiképpen nem engedhetek.
Senkit nem akarok megvádolni, a miérteket keresni, úgy döntöttem azonnal cselekednem kell.Amint azt tudja az ország községünk részben önellátó.Minden nyugdíjast felkerestünk és a meglévő tartalékainkból tüzelővel, élelemmel, egyéb szükséges használati cikkel láttuk el a pénz nélkül maradt idősödő embereket.Ők azok, akik nagyon megdolgoztak egykor azért a kis pénzükért, ami nem érkezett meg időben és bizony tudom, hogy a 3 nap nagyon nehéz tud lenni, ha nélkülözni kell.Hálát adok az Istennek, amiért lehetővé tette számunkra, hogy megtakarításunkból segíteni tudjuk a rászorulóknak, mégpedig önzetlenül, tiszta szívből.Nem kívánok mást, csak annyit, hogy minél több település tudjon hasonlóképpen segíteni az embereken!"
Mi csak gratulálni tudunk Bogdán László† hozzáállásához, amennyiben Ön is, kérjük jelezze egy megosztással!
Ma Cserdiben jártunk, ahol Bodgán László sírját néztük meg.. EZT találtuk:
A meghívó szövegét változtatás nélkül közöljük:
Hirdetés"Kedves Barátunk!
Bogdán László itt hagyott bennünket. Laci sajnos korán távozott. Meggyőződésünk, hogy öröksége példaértékű, követésre méltó. Olyan magyar ember volt, aki mélyen hitt abban, hogy a cigányság kiemelhető a mai élethelyzetéből, és idővel nem lesznek másodrendú állampolgárai Magyarországnak.
Úgy gondoljuk, nekünk barátainak, tisztelőinek erkölcsi kötelessége, hogy Bogdán Lászlóról megemlékezzünk, örökségét tovább vigyük.
Az elmúlt hetekben páran összefogtunk, és egy szerény, méltóságteljes, teljesen civil, politikamentes megemlékezés előkészítését kezdtük meg. Most jutottunk el odáig, hogy tisztelettel meghívhatunk Cserdibe, ahol Emléktáblát avatunk, és néma főhajtással tisztelgünk az eltávozott ember, a barát emléke előtt.
Az Emléktábla avatás időpontja: 2021. július 10 /szombat/ 10.00-óra
Helye: Cserdi, Polgármesteri Hivatal