Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának Teherán
Újabb súlyos fordulat rázta meg a Közel-Keletet: Szaúd-Arábia közlése szerint hétfőre virradóra összesen 61 drónt fogtak el a királyság légterében, ami az eddigi egyik legintenzívebb ilyen jellegű támadásnak számít. A szaúdi védelmi tárca egyelőre nem árulta el, pontosan mely célpontok lehettek veszélyben, és azt sem, hogy a drónok közül bármelyik elérte-e a kiszemelt objektumokat, de a történtek így is komoly figyelmeztetésnek számítanak a térség számára.
A helyzet azért különösen veszélyes, mert Szaúd-Arábia nemcsak katonailag számít a térség egyik legerősebb államának, hanem az olajpiac egyik kulcsszereplője is, így bármilyen iráni nyomásgyakorlás azonnal túlmutat a helyi konfliktuson. A Reuters beszámolója szerint az elmúlt hetekben több támadás is érte a Perzsa-öböl térségét, miközben az energiaszállítás, az olajinfrastruktúra és a hajózási útvonalak egyre nagyobb veszélybe kerültek. Ez már nem pusztán katonai üzengetés: a globális gazdaság idegrendszerét piszkálják.
A legnagyobb kérdés most az, meddig marad türelmes Rijád. Korábbi hírek szerint Szaúd-Arábiában is felmerült, hogy a síita rezsim folyamatos támadásai miatt keményebb választ kellene adni, különösen akkor, ha az ország gazdasági központjai vagy stratégiai létesítményei kerülnek célkeresztbe. Ha Teherán tovább emeli a tétet, könnyen lehet, hogy egy eddig inkább kiváró regionális nagyhatalmat lök közelebb a nyílt szembenálláshoz — és az már az egész közel-keleti konfliktust új szintre emelheti.