Mérőórások, vízórások, villanyórások, gázórások figyelem! Váratlan pofont kaptak a mérőórások és még nem is tudnak róla! Erre számíts ha bármilyen mérőóra van az otthonodban

Váratlan pofon jöhet a mérőórás ügyintézésnél – íme, a részletek !
Azok, akik nem figyeltek eléggé a közművekkel kapcsolatos papírmunkára, a hvg. hu értesülései szerint derült égből villámcsapásként érkező, horribilis, több százezer forintos számlával, és hetekig tartó bürokratikus útvesztővel nézhetnek szembe.A hvg. hu tudomása szerint egy lakástulajdonosnak több százezer forintjába került a figyelmetlensége, és ráadásul hosszú évekkel az után, hogy értékesítette az ingatlanát.Ő úgy vélte, esetleg tudta, hogy elegendő elintézni a lakás átadásának papírmunkáját. Csak akkor lepődött meg, amikor hivatalos felszólítást kapott, hogy fizesse ki a közműtartozást, pedig azt már az új lakók halmozták fel. Bíróságra került az az ügy, de hiába, mégis , fizetnie kellett .
Ha valaki eladta a lakását, attól még az ő nevére fognak érkezni a közműszámlák..és erre nem szolgál mentségül az sem, ha már az új tulajdonos neve szerepe a lakás tulajdoni lapján . A közműveket külön át kell íratni egy lakásvásárlásnál, fel kell készülni arra, hogy minden szolgáltatóhoz máshova kell elmenni, és nem mondhatók túl ügyfélbarátnak a nyitva tartási idők sem. Így aki azt szeretné, hogy a volt lakásában már ne az ő nevén legyen a villany-, a víz-, és a gázóra, az készülhet pár ügyintézéssel eltöltendő napra..