2018
máj
24
„A törlesztés maximálisan igazodik a pályakezdő fiatalok speciális élethelyzetéhez, ez azt jelenti, hogy az első két évben, mind a két hiteltípus esetében egy alacsonyabb összeget kell fizetni. Ez a mindenkori minimálbér 6 százaléka szabad felhasználású, a kötött felhasználású hitel esetében pedig 4 és 11 százalék közötti hányada, összege” – mondta Imre Zita.
Januártól a munkáltató is átvállalhatja a diákhitel törlesztésének terhét a munkavállalójától.
[ ]
„Ez azt jelenti, hogy minden decemberben kap a munkavállaló a diákhitel központtól egy tájékoztatást, hogy mennyi a diákhitel törlesztése, és eddig az értékig, de maximum a minimálbér 20 százalékáig – ami 27 600 forint idén – adhat a munkáltató adómentes támogatást” – nyilatkozta Fata László, a Cafeteria Trend Kft. szakértője.
Három gyermeknél már nem kell megfizetni a tartozást
A diákhitelt cafeteria elemként kétféle módon nyújthatja a munkáltató. A diákhitel-törlesztés támogatást két számlára utalhatja a munkáltató, vagy a dolgozó bankszámlájára, ahonnan a diákhitel törlesztés történik, vagy a diákhitel központba közvetlenül – közölte a szakértő.
Változás a diákhitel törlesztésében az is, hogy az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, két gyerek esetén a tartozás felét elengedik, három gyermeknél pedig már nem kell megfizetni a fennálló tartozást.Firrás : hirado.hu
Forrás: csaladok.info