ITT az övön aluli BEJELENTÉS! ÚJRA NAGYOT változik az életünk a koronavírus miatt : MAGA GULYÁS GERGELY JELENTETTE BE>>> EZ VÁR A MAGYAROKRA :
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta:
várhatóan február közepétől lesz védettséget igazoló okirat is,mindenki kap egy plasztikkártyát, amelyen szerepel, ha meggyógyult a betegségből vagy beoltották.
„A védettség kétféleképpen alakulhat ki, vagy valaki beteg volt és meggyógyult, és ennek folytán – ugyan itt van orvostudományi vita –, de fél évig, egy évig, háromnegyed évig védettséget élvez, a másik lehetőség pedig, hogy már beoltották. Az ő esetükben például majd az este nyolc óra utáni kijárási tilalom fenntartásának semmilyen észszerű indoka nincs és nem lesz” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
Csütörtökre újabb 1410 embernél mutatták ki a fertőzést, 98-an elhunytak a kór szövődményeiben. Csaknem 109 ezer az aktív fertőzött, alig több mint négyezer embert ápolnak kórházban, közülük 286-an vannak lélegeztetőgépen.
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. Az első szállítmány a Pfizer-vakcinából érkezett Magyarországra 2020. december 26-án, így a kórházi oltópontokon elkezdődhetett az egészségügyi dolgozók oltása. A Moderna-vakcinából az első szállítmány január 12-én érkezett Magyarországra.
Összesen mindössze 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beoltották. A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást. Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig. A kormány számításai szerint, ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat. A magyar emberek egészségének és életének megvédése érdekében az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése. A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a Kínával és Oroszországgal való tárgyalásokra. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői a napokban a Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben, és megállapították, hogy a kínai vakcina gyártása biztonságos körülmények között történik. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is.