Kiderült, hol esik majd a legtöbb hó – térképpel
A Kárpát-medencét északkelet felől igencsak hideg légtömeg árasztja el, ezért egyre inkább szilárd halmazállapotú lesz a nedves légtömegből hulló csapadék, ami azt jelenti, hogy hozzánk is megérkezik a hó – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.

Hideg levegő érkezik térségünkbe keleti, északkeleti áramlással Ukrajna és Oroszország európai részének egy része, a Kelet-európai-síkság felett lévő anticiklon peremén. Az itt lévő enyhébb levegő emelkedésre készteti nedvesebb levegőt , emiatt többfelé alakul ki eső. Minél nagyobb területet ér el a hideg, úgy fog havas esőre, majd havazásra változni a csapadék halmazállapota. Mivel szárazabb a hideg levegő ezért ott lesz a legkevesebb csapadék, ahova legelőbb elér, azaz az ország északkeleti részén. A legtöbb csapadék a Szombathely-Békéscsaba vonalban lesz valószínű.
Szombaton ennek a nagyobb része eső formájában érkezik majd pedig vasárnapra mindenhol olyan hideggé változik felettünk a légkör, hogy egyre jobban havazás lesz a jellemző, bár ekkorra már jelentősen csökken a csapadék is.
Forrás: OMSZ
Szombaton a hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 fok között változik, vasárnap hajnalra -5 és 0 fok közé fog lehűlni a levegő. Északkeleten már csökkenni fog a felhőzet, szárazabb lesz a levegő, ezért ott helyenként akár -9, -8 fokra is süllyedhet a hőmérséklet. Vasárnap délután 0, +4 fok várható , ez pedig azt jelenti, hogy sajnos a frissen leesett hó a legtöbb helyen olvadni fog.
Admin