A vállalkozások a munkaerő-állomány bővítésén is gondolkodnak, ami mindenképpen kihívás lesz, hiszen a KSH adatai szerint az első negyedévben az üres álláshelyek száma már megközelítette a 2018-as csúcsot: 87 ezer betöltetlen pozíció volt, aminek több mint harmada az ipari, építőipari cégeknél jelentkezett. A vállalkozások többsége (63 százalék) ugyan a jelenlegi alkalmazotti létszámmal tervezi a következő 12 hónapot, de közel harmaduk (31 százalék) új munkatársak felvételében gondolkodik. A szolgáltató és ipari szektor az, ahol magas arányban (32 és 44 százalék) készülnek új munkavállalókat felvenni, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben viszont jóval kevesebben: esetükben 12 százalék, illetve 22 százalék a munkaerőfelvételt tervező cégek aránya.
Leesett az emberek álla! Soha nem látott mértékű béremelés jöhet Magyarországon, ilyen fizetésekre számíthatunk: (2. oldal)
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben Blog
Kedveld Te is!