Kiemelte, a kormány rendkívüli intézkedései minden más híreszteléssel ellentétben csak a járvány megelőzésére, felszámolására, illetve a káros gazdasági következmények elhárítására vonatkozhatnak. Megismételte, azért nem szerepel dátum a rendkívüli intézkedések határidejére, mert nincs ember, aki most megtudná mondani, hogy hány hónapos küzdelemre kell berendezkedni.
Az államtitkár csalódásként értékelte a baloldali ellenzék hozzáállását, szerinte ugyanis ők úgy viselkednek, mintha nem ismerték volna fel, hogy most azoknak is együtt kell működniük, akik egyébként kemény vitában állnak egymással.
Dömötör Csaba arra kérte az ellenzéket, csatlakozzanak a kormányhoz, a belpolitikai viták megvárják őket, a járvány ugyanis teljesen közömbös azokkal szemben. Furcsának és szomorúnak nevezte, hogy amikor az egész ország egy láthatatlan ellenség ellen küzd, akkor a Jobbik kormányellenes telefonhívásokat futtat az ország minden pontján.
Hangsúlyozta, büszke arra, hogy politikai közösségük tagjai közül nagyon sokan szervezik az idősek megsegítését, még ha ezekben a napokban ezt nem is verik nagy dobra.
Elsődleges cél az emberélet védelme
Az államtitkár elmondta, a kabinet elsődleges célja az emberéletek védelmén túl a munkahelyek védelme, ezért is döntött a hiteltörlesztések és bizonyos munkaadók járulékainak felfüggesztéséről és 80 ezer kisvállalkozás átalányadójának elengedéséről. Ezek az intézkedések már most több százezer családnak nyújtanak segítséget, de várhatók további intézkedések is a tömeges munkanélküliség elkerülése érdekében – fejtette ki.
Dömötör Csaba beszélt arról is, a kormány minden követ megmozgat azért, hogy elegendő eszköz álljon rendelkezésre az egészségügyben.
Emlékeztetett, szombaton 27 tonna felszerelés érkezett Kínából, vasárnap pedig 3 millió maszkot fogadnak. Ezek az eszközök elsősorban az egészségügyi dolgozók védelmét szolgálják, akik a járvány frontvonalában dolgoznak – közölte
A kabinet képviselője elmondta, arról is döntöttek, hogy hétfőtől kórházparancsnoki rendszer lép életbe az intézmények hatékony készletgazdálkodása érdekében, az egészségügyi dolgozók pedig ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben.-írja a hirado.hu