A Lánchídon gyülekeztek a tüntetők.
Az index információi szerint körülbelül 30 tüntető felment a Lánchídra, ezzel akadályozva a forgalmat - az autók nem tudnak kikanyarodni a körforgalomból és az alagútból sem, melynek már a végéig áll a kocsisor. A hídon is körülbelül tíz autó rekedt.
A portál azt írja, a rendőrök kérdőre vonták a menet elején haladókat, hogy megtudják, mik a terveik. A válasz annyi volt, hogy megvárják a többieket, akik a Várkert bazár felől érkeznek. Egyelőre a Lánchídon gyülekeznek.
A rendőrök később felszólították a Lánchídon álló addigra 100-150 fősre nőtt csoportot, hogy hagyják el az úttestet. Ennek többen eleget is tettek, de nagyjából 50 fő leült, illetve leguggolt az útra.
Egy idő után a rendőrök több embert kiemeltek a tüntetők közül - a portál azt írja, összesen hármat. Tudósítójuk szerint ezután a Lánchídról már Pestre és Budára is csak úgy lehetett lemenni a járdán, hogy a rendőrök mindenkit igazoltattak. A többség szép lassan lejött már a hídról.
Azt a körülbelül tíz ember lehet, akik a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogaikra hivatkozva kitartottak és leültek vagy lefeküdtek az úttestre, a rendőrök végül megfogták és elvitték, az Index tudósítója szerint az Akadémia előtti parkolóhoz. Ott 6-8 embert igazoltattak, míg nagyjából százan távolabb álltak.
A hírdról végül mindenkit lehoztak.