Ma még 22 fok lesz, de holnaptól elromolhat az idő
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a mai nap folyamán csak elvétve lesz egy-egy futó zápor, többnyire napos és meleg idő várható.

Az általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett sok napsütésben lesz részünk. Egy-egy futó zápor legfeljebb Borsodban és környékén fordulhat elő. A déli szél inkább csak Sopron körül élénkülhet meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton észak felől lassan megnövekszik a felhőzet, előtte északon néhány-, délen több órára kisüt a nap. Késő délutánig az ország északi felén szórványosan, estétől délebbre is, és már többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, majd északkeleten, északon este havas eső, hó is lehet már. Az északkeletire, északira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, majd délután gyorsan csökken a hőmérséklet.
Vasárnap
A hajnali vegyes csapadék megszűnik, napközben pedig - az olykor viharos, hideg északkeleti szél hatására - csökken a felhőzet. Esetleg futó hózápor fordul elő. Reggel 0, délután +5, +6 fok várható.Hétfő és kedd
Visszatér a télies időjárás: reggelente országos fagyra készülhetünk -10; -2 fok közötti hőmérséklettel, délutánonként is csak 3-7°C valószínű. A változóan felhős égből csak elvétve fordul elő hózápor.atv.hu