Február 8-án este rohammentőt hívtak a Rákóczi tér egyik padjának állandó lakójához, fél órán át próbálták újraéleszteni, de sajnos már nem tudták megmenteni. Évek óta ott lakott. A környéken élőktől megtudtuk, hogy Gyulának hívták, és kemény tartásáról ismerték a legtöbben.
Gyula nem volt egy beszédes úr, általában könyvet olvasva lehetett őt látni a téren. Sokan, sokszor megkérdezték, mire volna szüksége, és általában azt válaszolta, hogy köszöni, de semmire. Ami ételt, egyéb adományt kapott, azért hálásan elfogadta.
Vasárnap este még látták, ahogy az esőben fekszik egy gyér fácska alatt, paplanba csavarva. Masszívan esett rá a víz fentről, írta egy közelben lakó. A cikkben megjelent fotókat készítő Déri Miklós is látta a napokban, kérdezte, hogy nincs-e szüksége valamire, kabátra, pulóverre, végül egy kardigánt elfogadott. Korábban hálózsákot is vittek neki.
Mikor Déri Miklós megosztotta a halálhírt a Facebookon, rengeteg komment érkezett, hiszen Gyulát sokan ismerték, gyakran beszélgettek vele. Mindenki, aki találkozott vele, rendes, másokon szívesen segítő, intelligens, tanult embert látott benne. Padjának környékét mindig rendben tartotta, még a táplálkozására is figyelt, dobozokban álltak az ételei, teája. A téren lakó többi emberrel nem cimborált, de mindenki tisztelettel nézett rá.
Úgy tudják a környéken élők, hogy Borsodból költözött fel Budapestre, régen családja is volt, de nem tudni, mi lett velük. Nem sokat mondott magáról, azt sem árulta el, hogy miért nem akart szállóra menni, segítséget elfogadni, mindig azt mondta, kibírja ő a telet.
Egy kommentelő szerint tavaly télen a II. János Pál pápa téri régi pártszékház egyik homlokzati beugrójának padján lakott, de a először beszögesdrótozták, majd körbefalazták a területet, hogy ne lehessen oda behúzódni.
Nem volt olyan hideg, amikor elhunyt, talán a szívével lehetett valami, talán más betegségben is szenvedett, nem tudni. Még a nevében sem biztos senki.
