Megrendítő búcsú: könnyek között emlékezett meg Rudolf Péter Kálloy Molnár Péterről
A keddi Mokka adásában különösen nehéz pillanatok következtek: Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, úgy beszélt barátjáról és kollégájáról, Kálloy Molnár Péterről, ahogyan csak az tud, aki valóban közelről ismerte. Szavai egyszerre voltak gyászosak, őszinték és mélységesen szeretettel teliek.
„Leszögezem, hogy a legnagyobb színészek közé tartozott és a legszerethetőbb fickók egyike volt” – mondta megtörten. Hozzátette: fájdalmas visszagondolni arra, hogy Kálloy Molnár Péter tehetsége és érzékenysége nem mindig kapta meg a neki járó elismerést a szakmától. „Ha most látja, hogy egy egész ország sírt fel, talán végre békére lelhet” – fogalmazott a rendező, aki szerint barátja különleges jelenség volt, olyan művész, aki egyszerre volt filozofikus és játékos, jelenlévő és mégis titokzatosan háttérbe húzódó.
Rudolf Péter arról is beszélt, hogy Kálloy Molnár Péterben volt valami megismételhetetlen: az a fajta tehetség, amely a karakter mögött láthatatlanul rezeg, mégis mindent áthat. Bárki, aki valaha dolgozott vele, tudta, hogy nem csupán egy szerepet teremt meg – egy egész világot hoz magával.
Életmű, amely túlmutat a színpadon
Kálloy Molnár Péter nem csupán színész volt.Rendezőként, zenészként, íróként és improvizatív alkotóként is maradandót teremtett. Ritka művész volt, aki minden területen ugyanazzal a finomsággal, humorral és mély emberismerettel dolgozott.
A Tények.hu felidézte: szakmai sokoldalúsága és emberi tartása olyan örökséget hagyott maga után, amely pótolhatatlan. A magyar kulturális élet most egy olyan alkotót gyászol, akinek minden megnyilvánulása tele volt érzékenységgel, játékossággal és bölcsességgel.
Távozása felfoghatatlan veszteség.De mindaz, amit a színpadon, a kamerák előtt és a zenében hátrahagyott, velünk marad – emlékben, arcokban, mondatokban, dallamokban.
Kálloy Molnár Péter neve nem csupán egy művészé.Egy olyan emberé, akire egy ország emlékezik most könnyekkel, szeretettel és mély tisztelettel.
