IDŐSEKRE, BETEGEKRE, GYEREKEKRE VESZÉLYES BETEGSÉG TERJED!FONTOS TEENDŐRE HÍVJA FEL A FIGYELMET A GYERMEKORVOSOK SZÖVETSÉGE!
Beköszöntött a meleg idő, ezzel együtt egyre gyorsabban terjednek a különböző gyomor és bélrendszeri fertőzések, mint például a rotavírus, ami akár ha**lt is okozhat.
Habár az elmúlt években nőtt a rotavírus elleni “átoltottság” Magyarországon, még mindig csak a gyerekek negyede van beoltva ellene – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.Póta György elmondta, a betegség lázzal, hányással, hasmenéssel, görcsös hasfájással jár, folyadékvesztést okoz, ami miatt felborul a szervezet kémiai egyensúlya, ez pedig súlyos szövődményekkel járhat.Évente hétezren kerülnek kórházba a rotavírus miatt, de ennél jóval magasabb, akár nyolc-tízszeres azok száma, akik megfertőződnek vele – tette hozzá az orvos.Póta György felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus a gyerekek környezetében lévő felnőttekre, különösen az idősekre és a krónikus betegekre is veszélyes lehet.A szúrás nélkül, szájon át adható rotavírus elleni oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, és a kétadagos oltási sorral 12 hetes korra kialakítható a védelem.
Fontos azonban, hogy a baba 24 hetes kora előtt kapja meg mindkét adag vakcinát, a háromadagos vakcinával legkésőbb a baba 32 hetes koráig be kell fejezni az oltási sorozatot.
Forrás : hirado.hu