MOST érkezett! Müller Cecília BEJELENTETTE pályafutásának egyik LEGROSSZABB hírét, ami MINDEN magyar embert érint:
Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza – mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának.
Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek – mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.
A műsorvezető kérdésére, hogy vége lesz-e valaha annak, hogy a tudomány mindig egy mutánst „üldöz”, Müller Cecília azt válaszolta:
Én azt hiszem, hogy nem nagyon lesz vége, hiszen magának a koronavírusnak a természete az, hogy állandóan változtatja a genetikáját. Ez egy ilyen jószág. Tudomásul kell vennünk, hogy olyan módszert kell alkalmaznunk vele szemben, ami ezt valahogy lekövetni képes.
Az országos tisztifőorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be.