Olyan elképesztő áttörést ért el Dr, Horváth József magyar rákkutató, amire az egész világ felfigyelt.
Ahogy a család hívja, Józsika rengeteg időt tölt el a laboratóriumában, akár napi 10-15 órát is.Ez követően jut még ideje sportolni is, főként edzeni jár és ezalatt kőkemény technot hallgat. 🙂 A konyha sem ismeretlen terület számára, ugyanis imád szakácskodni, főzőcskézni. Rengeteget olvas és a maradék szabadidejében iskolákba, gyerekotthonokba jár előadásokat tartani, ahol arról beszél, hogy semmi sem lehetetlen, ha bízol magadban. Tulajdonképpen motivációs beszélgetéseket tart. Ismerjétek meg Horváth Józsefet, aki egy karcagi romatelepen cseperedett fel , ma pedig a szájüregi rák korai felismerésén végez kutatásokat kiemelkedő eredménnyel!
Idén Horváth József, a Debreceni Egyetem rákkutatással foglalkozó éldiákja kapta a Gergely Alexandra Emlékdíjat. 2016-ban a Roma Sajtóközponttól Aranypánt Díjat kapott, elsőként a történelemben. József példakép a szó legszorosabb értelmében, és ennek semmi köze ahhoz, hogy cigány származású.
Hirdetés9 éves (harmadikos) korában állt munkába a kis Józsika, akkor építkezéseken segített, most az egyetemen végez olyan kutatásokat, amiket az egész világ tátott szájjal figyel. Jogász szeretett volna lenni, végül biológus lett belőle, ugyanis a középiskolai biológia-tanárnője unszolására beszállt egy drogkutatással foglalkozó csapatba, ahol annyira megszerette a tudományos munkát és a biológiát, hogy ez azóta is központi szerepet játszik az életében.
Akkor a marihuána idegélettani mechanizmusát kutatta, két teljes évig, és tudományos dolgozatával a kategória legmagasabb díját is besöpörte. Ekkoriban derült ki számára, hogy a biokémia és genetika mennyire varázslatos, és onnantól kezdve csak kutatóként tudta elképzelni a jövőjét. Nem is volt kérdés, hogy a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán is erre a szakirányra megy. Családjából elsőként lett egyetemista, bár mindhárom testvére leérettségizett, két nővére és bátyja is.
„Biztosan nagyon szerencsés vagyok, mert én soha nem éreztem, hogy a származásom miatt megkülönböztetnének. És persze abban is mázlim van, hogy nálunk otthon értéknek számít a tudás, a tanulás, pedig nagyon szegények voltunk. Az édesapámnak több száz könyve volt, és imádott olvasni, azt hiszem tőle örököltem a tudásvágyat. Mindig jól tanultam, és a tanáraimtól leginkább dicséretet és biztatást kaptam. Az egyetemen a diákok nagy része külföldi, egyáltalán nem lógok ki a sorból, és engem eddig csak az alapján ítéltek meg, amit letettem az asztalra.
