Szombat az utolsó kánikulai nap, hamarosan vége a füllesztő hőségnek, vasárnap viharokkal érkezik az enyhülés.
(21:00) Képtárunkba folyamatosan érkeznek a friss villámfotók - ez utóbbit Tamás Máté készítette Balatonszemesen. Köszönjük!

(20:45) Már ma este is zivatarok tarkítják a radarképet; ezzel együtt a Balaton nyugati és keleti felében is hatalmas dörgések és látványos lecsapók jelzik a hamarosan bekövetkező változást. Szegedi T. észlelőnk fotója, köszönjük!

Vasárnap már többfelé viharosra fordul az idő, és ezzel együtt a szél is többfelé feltámad. Az országot több hullámban heves zivatar érheti el, este
vonalba rendeződött zivatarlánc
is kialakulhat. Viszont már reggel, délelőtt is lehetnek viharok, a Dunántúlon már ekkor is előfordulhat egy-egy erősebb zivatar. Napközben továbbra is záporok, zivatarok tarkítják majd a hét utolsó napjának időjárását, a délután második felétől pedig megérkeznek dél felől a heves zivatarok, melyek az ország jelentős részét érinthetik. Másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ vasárnapra, a várható heves viharok miatt.
A zivatarok hatására sokfelé fülledtté is válhat a levegő a nagy melegben, csupán vasárnap a nyugati tájakon eshet vissza pár fokot a hőmérséklet. A hőségriadó így továbbra is vasárnap éjfélig van érvényben.

Hétfőn lehűlés
Hétfőn és kedden már országszerte csapadékosra fordul az idő és többfelé alakulhatnak ki hevesebb zivatarok is, felerősödő széllel. Ekkor már fellélegezhetünk, az idei negyedik és egyben leghosszabb hőhullám véget ér, hétfőn 20 és 30 fok közé emelkedik napközben a hőmérséklet, nyugaton várható a hűvösebb, keleten, északkeleten a melegebb idő. Kedden további néhány fokot hűl a levegő.