Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája 💔
82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja – adta hírül a 24.hu.
Dráfi Mátyás 1942. november 17-én született Galántán, és már gyermekkorától a színház bűvöletében élt. Tehetsége korán megmutatkozott: először a Magyar Területi Színházhoz csatlakozott, majd a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Művészi pályáját elhivatottság, mélység és a magyar kultúra iránti rendíthetetlen hűség jellemezte.
2001-ben megalapította a Teátrum színházi polgári társulást, amellyel új szellemi otthont teremtett a felvidéki színjátszásnak. Nemcsak a színház deszkáin, hanem a rádióban is gyakran hallhattuk: hangjátékok, versmondások és kulturális műsorok sokaságában szerepelt.
Egyik utolsó szerepében, A vén bakancsosban, 2021-ben:

A filmvásznon is maradandót alkotott: játszott Tarr Béla “Werckmeister harmóniák” című művében, valamint a fiatalok körében is népszerű “Zanox – Kockázatok és mellékhatások” című filmben. Emellett feltűnt a “Kossuthkifli” sorozatban, és több szlovák televíziós produkcióban is.
Életművét számos rangos elismeréssel jutalmazták:🏅 Jászai Mari-díj (2001)🏅 A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2002)🏅 Komárom város Pro Urbe díja (2003)🏅 Életműdíj a Szlovákia Színművészei Szövetségétől (2004)🏅 Pribina-kereszt a Szlovák Köztársaság elnökétől (2006)🏅 Hit és hűség díj (2019)🏅 A Magyar Kultúra Lovagja cím (2022)🏅 És végül, pályája betetőzéseként, 2023-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Dráfi Mátyás neve örökre összeforrt a felvidéki magyar színjátszás történetével.Egyike volt azoknak a művészeknek, akik nem csupán játszottak a színpadon, hanem életet leheltek minden szerepbe.
🎭 „A színház számára nem munka, hanem hivatás volt – egy életre szóló szerelmi vallomás a magyar nyelvhez és kultúrához.”
Nyugodjon békében, Mester.A taps még most is szól. 🙏
1960, első főszerepe Karvaš Éjféli miséjében
1960, első főszerepe Karvaš Éjféli miséjében
1959, az első színházi portréja
A Liliomfiban, Galán Gézával. 60-as évek
Szintén A Liliomfiban
A főiskolai vizsgaelődáson a Három testőr Rochefortjaként
Lúdas Matyiként, 1968-ban
Nem angyal a feleségem, 1968
A Haramiák Moor Károlyaként,1966
Szalmakalap, 1970.
Madách szerepében, 1971
Dódi bohócként, 1976-ban.
A Győri Nemzeti Színházban, a Gőzfürdő Diadalovjaként 1978
Szintén Győrben
Švejk, a derék katona, 1973. Ferency Annával
Lőrincz Margittal, 1979-ben
1980, Szent Péter eseryője – Erdész
A Lusta királyság Királyaként, 1985
Rendezőként, valamikor 1985-89 között
Önálló estje 1989-ben
Csókos asszony, Kubanek, 1991
Kaviár és lencse, 1993
Magellánként, 1995
A Hegedűs a háztetőn tejesembere. 1999
Az Ördög és a Jóisten, 1995
Segítsd a királyt, Ropog Józseffel. 1995
1995, Segítsd a királyt
My Fair Lady, Doolitle 2003
My Fair Lady, Doolitle 2003
Ház-tűz-néző, 2004
A gazdag szegények, Varsányi Marival. 2004
Ármány és szerelem, 2005
A Bán bán opera Tiborc, 2010 (Teátrum), 2010
A Luxemburg grófja, 2011 (Teátrum)
Görgey, 2015 (Teátrum)
Görgey, 2015 (Teátrum)
Sári bíró, Varsányi Marival. 2021
A vén bakancsos, 2021