A minisztérium emlékeztetett, csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem vette igénybe a téli rezsicsökkentést, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz. A Belügyminisztérium minta bejelentő lapokat juttatott el az önkormányzatokhoz az igénylések megkönnyítésére.

fotó: Shutterstock
HirdetésA kizárólag elektromos fűtéssel rendelkező háztartások nem kérhetnek támogatást, az igénylők jogosultságát pedig a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
A kormány korábbi döntésének megfelelően azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta.
Ezeken a településeken az önkormányzatok szeptember 30-ig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénz formájában megkapják a téli rezsicsökkentést. Ebbe a kategóriába mintegy 29 ezer háztartás tartozik, a támogatásra 346 millió forintot biztosított a kormány.