Az alábbi szavakat szedték össze a védikus iratok közül a kutatók:
Goodha – engedélyezi a pilóta számára, hogy láthatóvá tegye űrhajóját (Vimanaját) az ellenség számára
Paroksha – engedélyezi a pilóta számára, hogy más Vimana szerkezeteket távolról irányítson.
Pralaya – egyfajta elektromos impulzus – melyet feltehetőleg támadásra használtak – kilövésére vonatkozó utasítás.
Jalada roopa – ez egy olyan utasítás, mely egy kémiai folyamatot indít el a Vimanan belül, amitől az egy felhőhöz hasonló borítású álcát hoz létre maga körül
Hogy miért kellettek légi járművek az ókori indiaiaknak? Valószínűleg az ide ellátogató leviatán faj közbenjárásának köszönhetőek az űrhajók. A Földet akkoriban ugyanis egy harmadik, agresszív faj is fenyegette. Ez a faj le akarta igázni a Földet, és uralma alá akarta hajtani az emberiséget.

Egy óriási atomháború robbant ki azért, hogy megvédjük a bolygót a leviatán fajjal szövetségre lépve. A csata vérre menő volt, és a leigázó faj állt nyerésre, azonban a csata mentét az utolsó pillanatban megfordította egy a légkörbe ledobott atom – vagy hidrogén – bomba.
Az első atombomba tehát az ókorban robbant fel, egy globális légi háború következtében.
Az idegen faj elvesztette a csatát, és eltűntek. A hátramaradt túlélők tovább álltak az űr sötétjébe. A védikus iratok utalásai szerint azonban egy napon vissza fognak térni erősítéssel, hogy a Földet véglegesen az uralmuk alá hajtsák.
OSZD MEG másokkal is!