Óvatosan a szellőztetéssel – MINDENKIT FIGYELMEZTETNEK!
A nyári szezonban rendszeresen megnő a besurranásos tolvajlások száma, pedig mi magunk is sokat tehetünk az ellen, hogy károsultakká váljunk. Összeszedtük a legfontosabbakat, hogy mire figyeljünk, ha nem akarunk áldozattá válni.
Hőség idején és klíma hiányában sokan úgy oldják meg lakásuk, házuk hűsítését, szellőztetését, hogy résre nyitják, vagy akár teljesen kitárják a bejárati ajtót. A friss levegő mellett azonban nem várt „vendég” is bejuthat az ingatlanba, aki rövid idő leforgása alatt, míg mi teszünk-veszünk a lakás egy másik részén, vagy kint vagyunk a kertben, sok tízezres kárt is okozhat.
– Alkalom szüli a tolvajt. Az elkövetők kifejezetten a nyitott ajtókat figyelik, és a lehetőséget kihasználva, pár másodperc alatt bejutnak az épületbe, majd magukhoz veszik értékeinket. A tolvajok általában nem agresszívek, többnyire egyedüli elkövetők. Ha mégis van társuk, akkor az szokott figyelni, és jelzést ad, ha közelít valaki – magyarázta Orbán Sándor rendőr alezredes, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főnyomozója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.