Pénteken ne menj a hivatalba, orvoshoz, gyógyszertárba!
2016. július 1-jén jön a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, illetve a Semmelweis-nap is, így zárva vannak a hivatalok, a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is.
Július 1-jén a hivatalok a köztisztviselők napja miatt, míg az egészségügyi intézmények a Semmelweis-nap miatt lesznek zárva.
Jobb, ha betárazol gyógyszerekből, és inkább hétfő reggel kezdj a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján, mert pénteken ezekre nem lesz lehetőséged!
Július közepétől a bíróságokon ítélkezési szünet jön, a közigazgatási szerveknél pedig július végétől lesz igazgatási szünet. Az ügyfélfogadás ilyenkor nem áll le.
Semmelweis Ignác, az anyák megmentője 1818. július 1-jén született Budán, ennek emlékére lett ez a nap a magyar egészségügy napja, és 2011 óta az egészségügyi és egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap is. Így ma ügyeleti rend lesz az egészségügyben – a háziorvosi és a kórházi ellátásban is.
A Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) tagvállalataihoz tartozó gyógyszertárak is zárva tartanak július 1-jén – derül ki a HGYSZ közleményéből.
Ma a betegek és a vásárlók kizárólag az ügyeletes gyógyszertárakban és azokban a patikákban juthatnak hozzá gyógyszereikhez, amelyek rendkívüli munkavégzés keretében vállalták a folyamatos gyógyszerellátás biztosítását – ilyenek például bevásárlóközpontokban található gyógyszertárak.
Július 1-je mintegy százezer közszolgálati tisztviselő számára is munkaszüneti nap, ezért zárva lesznek ma az okmányirodák, a kormányablakok és a szakigazgatási szervek, szünetel a munka a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban is. Július végétől augusztus végéig tart majd a nyári igazgatási szünet valamennyi közigazgatási szervnél.
Ez alatt az ügyintézés nem áll le, biztosítják a zavartalan ügyfélfogadást és feladatellátást. Az okmányirodák a nyári időszakban is mindenhol garantálják a folyamatos ügymenetet, azonban a kiemelt ügyfélforgalom miatt megnövekedhet a várakozási idő hossza. Ezek elkerülése érdekében érdemes igénybe venni az időpontfoglalás lehetőségét az okmányirodákban.
1997 óta
A köztisztviselők napjának megünneplését a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) kezdeményezte 1996-ban a köztisztviselői törvény 1992. évi életbelépésének emlékére. 1997. július 1-jén tartották meg először. A köztisztviselők napját 2001-től munkaszüneti nappá nyilvánították.