Nyilván az elkeseredettség miatti keserű düh és tehetetlenség íratta a fenti sorokat, mert azért tegyük hozzá, hogy nagyon sok, rengeteg elkötelezett szakember van az egészségügyben, aki nem adja fel, és az alacsony fizetés és körülmények ellenére kitart a szakmája és az emberek gyógyítása mellett. Még szerencse, hogy Pécstől fényévekre van az IKEA.
Megkérdeztük a leírtakról a PTE Klinikai Központját. Az alábbi választ kaptuk:
„Az I.sz. Belgyógyászati Klinikán jól szabályozott látogatási rend van, melynek érvényesítése alapfeltétele a klinika hatékony működésének. Ugyanakkor a hozzátartozóknak egy formanyomtatványon lehetőségük van a látogatási időn kívüli beteglátogatást kérvényezni – éppen a levélben említetthez hasonló esetekre való tekintettel -, melyet a kezelőorvos hozzájárulásával a telephely vezetők engedélyeznek.”
A cikk írása közben, néhány perce kaptuk hírt, hogy a beteg férj időközben elhunyt. Isten nyugosztalja!
Mindannyian szeretnénk méltó módon elbúcsúzni a számunkra legfontosabb emberektől. Van, hogy a sors, sajnos, nem ad lehetőséget erre. El kell fogadnunk. De egy másik ember ne vegye el tőlünk – semmiféle szabályzatra hivatkozva!