A változásokról a szakember elmondta még, hogy a szórakozó- és vendéglátóhelyek hétfőtől csak 23 óráig lehetnek nyitva. Ott, ahol elvitelre készítenek ételt, a személyzet bent maradhat a megjelölt időpont után is, de vendéget nem fogadhatnak. Kitért arra, hogy az 500 fő feletti rendezvények továbbra sem tarthatók meg.
Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy október 1-jétől az óvodákban, iskolákban és a szakképző intézményekben bevezetik a kötelező testhőmérséklet-mérést. Az óvodás és alsós tagozatos gyerekkel szülő csak a mérési pontig mehet, de ide is csak szájmaszkban.
Müller Cecília beszélt arról is, hogy a koronavírus-pozitív esetek növekedésével várhatóan emelkedni fog azon idősek száma is, akik kórházi ellátásra szorulnak. Ezzel kapcsolatban - cáfolva a sajtóban megjelent híreket - elmondta, a középsúlyos és súlyos koronavírus-fertőzöttek ellátására mind a személyi, mind a tárgyi feltétel adott, és az ellátás centralizálása a cél.
Ez utóbbi kapcsán kitért arra, előfordulhat, hogy egy-egy beteget nem a hozzá legközelebbi kórházba visznek majd, hanem a koronavírusos betegek ellátására kijelölt intézménybe, ahol a gyógyításhoz minden feltétel adott.
Hozzátette: az operatív törzs döntése értelmében - ha az igények szükségessé teszik - bevonják az ellátásba a kiskunhalasi mobilkórházat, de lesz egy "katonai kórház" a Szent László Kórház területén, és egy további Tatabányán.