ÚJ KATA SZABÁLYOK JÖNNEK! – Jól megszívatják a KATÁSOKAT!
A megváltozott kata szabályokkal igazságosabb az adózás
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) csak úgy maradhat az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, ha azt egyetlen nagy cég sem használja a munkaviszony alternatívájaként. Az új szabályozás igazságosabb adóügyi helyzetet is teremt jövőre – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A kata debütálásának idején, 2013-ban a kormány a kedvező adófajtával a jellemzően a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat, így például a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat segítette. A cél nem az volt, hogy a néhány cégnek nagy értékű, több millió forintot meghaladó összegű szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat támogassa, mint ahogy az sem szerepelt soha a célok között, hogy azt a nagy cégek a munkaviszony alternatívájaként használják – emlékeztetett Izer Norbert.
A kata szabályainak megváltoztatását egyre több piaci szereplő sürgette, és a Pénzügyminisztérium elemzései is alátámasztották a változás szükségességét. Az adóhivatali nyilvántartás szerint 2019 végén a katások 40 százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt. Az adatszolgáltatásokból pedig az derült ki, hogy
a húsz legnagyobb katás foglalkoztató összességében 4700 olyan katást alkalmaz, akiknek évente több mint hárommillió forintot fizet ki.A tisztességes piaci szereplőket érő kár nagyságrendjét pedig jól jelzi, hogy az így kifizetett összeg eléri a 32 milliárd forintot – részletezte Izer Norbert.
HirdetésA nyilvántartási és az adatszolgáltatási adatokból ugyanaz a következtetés vonható le, több nagy cég is rejtett munkavállalóként foglalkoztatja a kisadózókat. Hogy milyen jelentős adóelőnyről van szó, az is mutatja, hogy 450 ezer forintos havi nettó keresetnél a katát visszaélésszerűen alkalmazó cég költsége 500 ezer forint, a tisztességes cégnek pedig mindez több mint 800 ezer forintjába kerül – hozott példát az államtitkár.
Az egyes ágazatokat képviselő érdekképviseleti szervektől számos megoldási javaslat érkezett. Többen szorgalmazták az adó mértékének a megemelését vagy például egyes ágazatok kizárását a kata köréből. Mivel a kormány éppen a sok ügyféllel kapcsolatban álló kisvállalkozókat akarja továbbra is segíteni ezzel a kedvező adózási móddal, a koronavírus-válságban szóba sem jöhet az adóemelés, de az sem, hogy bizonyos szakmák képviselőit teljesen kizárja a kormány a katából – jelentette ki Izer Norbert.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslata a hárommilliós új szabályra egybeesett a kormányzati célkitűzésekkel. Az erről szóló módosítást az Országgyűlés többek között azért is szavazta meg, mert
a változások a katások jelentős többségét, több mint 300 ezer kisvállalkozást egyáltalán nem érintenek, az adónem egyszerűsége megmarad és az adórendszer így igazságosabb lesz– emelte ki.
Hozzátette, hogy a hárommilliós új szabály érint majd olyan szereplőket, amelyek csak egy-két helyre számláznak nagy összeget, és nyilvánvalóan nem munkaviszonyt leplez a szerződésük.