Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellen
Kiskorú veszélyeztetésével vádolják az edzőt
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat Gór-Sebestyén Júlia ellen. A vád szerint a műkorcsolyázó az edzéseken pszichésen, olykor fizikailag is bántalmazta a rábízott gyermekeket azért, hogy jobb eredményeket érjenek el.
A sportoló egy olyan egyesületet irányított, amelynek keretében gyermekek számára tartott edzéseket. Az ügyészség szerint mindent az eredményességnek rendelt alá, miközben fizikailag és lelkileg is bántalmazta a fiatal versenyzőket.
A harmonikus kapcsolat később agresszívvá vált
„A vádlott kapcsolata a gyermekekkel a kezdeti harmonikus edző-versenyző kapcsolatot követően rideggé, agresszívvá vált. Ha nem érték el a kívánt versenyeredményt vagy az edzéseken nem az elvárásainak megfelelően teljesítettek, akkor enyhébb módon fizikailag bántalmazta, valamint lelkileg – gyakran más személyek, elsősorban sportolótársaik előtt – megalázta a gyermekeket”
– olvasható a vádiratban.
Az ügyészség közlése szerint az edző trágár módon kiabált a tanítványaival. Olyan eset is történt, amikor élvédőt és fém kulacsot hajított egy gyermek felé, máskor pedig arcon ütött egy fiatalt.
Drasztikus ételmegvonást is alkalmazhatott
A vád szerint az edzőtáborban drasztikus ételmegvonást is alkalmazott, amikor az egyik versenyzője testsúlyát csökkenteni akarta. Az ügyészség megállapítása szerint a történtek elhidegülést, szorongást és önértékelési zavarokat váltottak ki.
A vádirat szerint a módszereivel három gyermek fizikai, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. Gór-Sebestyén Júliát ezért három rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolják.
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek rá
Az ügyészség 1 év 10 hónap, végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a 2004-ben Európa-bajnoki címet szerző műkorcsolyázónővel szemben. Azt is kérték, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amely kiskorúakat érint.
Gór-Sebestyén Júlia a nyomozati szakban tagadta a bűnösségét. Azt állította, hogy csak azért kiabált a gyermekekkel, hogy azok hallják, amit mond. Az ügyben a bíróság mondja majd ki a végső döntést.