Vértes András kardiológus szakorvos szerint nem kell hosszabb sorokra számítani az új szabályok miatt. Természetesen most is gyorsan kiadják az érintetteknek az igazolást a problémamentes esetekben. Akik csak rendszeres felülvizsgálat mellett vezethetnek, eddig is előjegyzés alapján jöttek kontrollra és ezután is így lesz. Annak nagyon örül, hogy világosan megkülönbözteti azt az állapotot a jogszabály, amikor valaki még vezethet, és amikor ezt már az egészségi állapota miatt nem teheti meg.
A Népszava utánajárt egy kicsit annak, hogy hol mennyit számláznak a jogosítványhoz szükséges vizsgálatok díjaként , és arra a következtetésre jutott, hogy ezt rendelője válogatja. Így előfordulhat, hogy egy-egy vezetői engedély meghosszabbítása akár több tízezer forintba is kerülhet, ha valaki pedig az utolsó pillanatig vár, akkor a várólisták miatt lehet, hogy hetekre is jogosítvány nélkül maradhat.