Különösen fontos a tűz gyors jelzése lakóház esetében, mivel a tűz ilyen épületben több ember életét és otthonát is veszélyezteti. Természetesen ilyen lakóházakban több ember is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a tűz jelzésével egyidejűleg az oltást is meg lehessen kezdeni.
Ha közös használatú helyiségben (pincében, kerékpártárolóban, ruhaszárítóban stb.) következett be a tűz, legfontosabb teendő a füst eltávolítása a lépcsőházból. A füst elvezetésére használnak az ún. füstelvezető ablakok, melyeket a lépcsőházból, földszintről és a legfelső emeletszintről lehet kinyitni.
A tűz jelzésével egyidejűleg kezdjük meg a tűz oltását. Erre nagyon alkalmasak az emeletszinteken levő fali tűzcsapok. Kezelésüket feltétlenül sajátítsuk el!
A tűzjelzéssel egyidőben riasztani kell a tűz által veszélyeztetett környezetet, a lakókat és meg kell kezdeni az emberek mentését, ha ez szükséges.
Mindig legyünk tekintettel arra, hogy a füst legalább olyan veszélyt jelent a lakók életére, mint maga a tűz, az égés. A tűz környezetéből kezdettben még ki lehet menteni az értékeket, bútorokat, és így a tűz terjedése is gátolható, illetőleg a kár mérsékelhető.
Menekülésnél mindig legyünk figyelemmel a következőkre:
Ha a folyósón, lépcsőházban füst van, már a lakásban vizezzünk be valamilyen nagyobb ruhadarabot (fürdőköpenyt, takarót, stb.) és terítsük a fejünkre. Orrunkra szorítsunk vizes zsebkendőt.
A folyosóra kilépve az ajtót csukjuk, de ne zárjuk be.
Meghajolva, esetleg kúszva meneküljünk, mivel a füst felfelé terjed, alul a padlóhoz közelebb veszélytelenebb és a padló közelében a hőmérséklet is alacsonyabb.
A legrövidebb úton kíséreljük meg a szabadba való kijutást. Menekülésre liftet, felvonót ne használjunk, mert az elromolhat a tűz következtében, vagy áramkimaradás esetén megállhat.
HirdetésElőfordulhat, hogy a földszinti kijárat felé a tűz már nem teszi lehetővé a menekülést. Az öt emelet feletti lakóépületeknél a tetőn, vagy a legfelső szinten levő átjáró folyosón is menekülhetünk.
Ha a lakásból nem tudunk a folyosóra kimenni:
Az ajtót be kell csukni, de nem bezárni!
Az ajtónyílást belülről körbe tömítsük el vizes ruhával.
Csapból jövő vízzel locsoljuk az ajtót és a ruhát, így hosszú ideig meggátolhatjuk a tűz tovaterjedését.
Ne ugorjunk ki az emeleti ablakon, az a biztos halált jelenti! A tűzoltók gondoskodnak a mentésről.
Hogyan cselekedjünk, ha emberélet került veszélybe?
A tűz oltását végzők gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életmentést kell végrehajtaniuk. A mentés közben azonban saját testi épségükre is gondolniuk kell.
Minden életmentés során:
gyerek, mozgás-és cselekvőképtelen, sérült, beteg, öreg majd egyéb személy mentése a helyes sorrend,