A felesége minden áldott nap furcsa zajokat hallott a garázsból.
Zúgás, kattogás, néha kalapálás. Olykor hajnali háromkor is felriadt rájuk, de hiába sietett le – mire odaért, csend lett.
– András? – szólongatta halkan többször is. – Te vagy ott?
De férje sosem válaszolt. Csak másnap reggel jelent meg a konyhában olajfoltos pólóban, álmosan, de valahogy boldogan.
Eszter már gyanakodott. Egy időben azt hitte, valami hóbortos barkácsprojektbe fogott, de három hónap után is titkolózott. A nő már mindenre gondolt – új motor, hobbirobot, netán valami... másik nő?
Egészen addig, amíg egy este a garázsajtó nyitva maradt.
– András?! – kérdezte halkan, de izgatottan, és belépett.
A látványtól megtorpant.
A garázs közepén ott állt... valami. Nem, nem „valami”. Egy teljesen átalakított kerekesszék. Nem az a régi, egyszerű szerkezet, amit ő két éve kapott a kórházból, hanem egy különleges, szinte futurisztikus járgány: hatalmas, durva terepre való gumiabroncsokkal, párnázott üléssel, digitális vezérléssel és erős akkumulátorokkal felszerelve.
András előlépett mögüle. Arca fáradt volt, olajjal pettyezett, de szemében olyan fény ragyogott, amit Eszter hónapok óta nem látott.
– Meglepetés – mondta egyszerűen. – Még nincs teljesen kész, de…
– Ez... ez micsoda? – suttogta Eszter, tágra nyílt szemekkel közeledve.
András letérdelt a szerkezet mellé, és simogató mozdulattal végigfutott a vázon.
– Emlékszel, mikor azt mondtad, hogy a legjobban a közös túráink hiányoznak? Hogy eleged van abból, hogy csak sík járdákon tudsz közlekedni? – Tekintete csillogott. – Az utóbbi három hónapban ezen dolgoztam. Egy off-road kerekesszék. Különleges hajtás, erős motor, vastag kerekek. Ezzel újra mehetünk a hegyekbe, Eszti.
A nő remegő kézzel érintette meg a kereket. Az ujjai végigfutottak a bordázott, tapadós gumifelületen.
– Ez… ez hihetetlen. Tényleg működik?
– Már teszteltem párszor a ház mögötti dombon. De most rajtad a sor – mosolygott András.
A VISSZATÉRÉS
Aznap este, hosszú idő után először, Eszter újra érezte az erdő illatát.
András a hegyi út aljához vezette őket a kis furgonnal. Elővette a speciális kerekesszéket, és segített feleségének beleülni.
– Készen állsz? – kérdezte, miközben megszorította Eszter kezét.
– Igen... – felelte halkan, de az arca izzott. – Bár egy kicsit félek.
– Csak lassan. Próbáld ki.
Eszter megnyomta a vezérlő panel gombját, és a szerkezet hangtalanul megindult felfelé az ösvényen. A hatalmas kerekek könnyedén gördültek át a gyökereken és kisebb köveken. A felfüggesztés simán vette az akadályokat.
– András! – kiáltotta hirtelen, nevetve. – Ez működik! Istenem, tényleg működik!
András végig mellette haladt, készen arra, hogy közbelépjen, ha kell. De a szék kiválóan teljesített.
Eljutottak a régi kilátópontra, ahova annyiszor felmentek régen. A nap épp a horizont alá bukott, vörös és arany színekben festve be az égboltot.
Eszter némán nézte a tájat, majd Andrásra pillantott.
– Te visszaadtad nekem a szabadságomat – suttogta. – Nem is tudom, hogyan köszönjem meg.
András leült mellé, megszorította a kezét.
– Nem kell köszönnöd. Láttam, hogyan törsz meg évről évre, hogyan halványul el benned az életkedv. Nem hagyhattam.
– De miből fizetted ezt az egészet? A motorok, az elektronikák... nem olcsók.
András elmosolyodott.
– Az utóbbi hónapokban túlóráztam. És... eladtam a motoromat.
Eszter elkerekedett szemmel nézett rá.
– A motorodat?! De azt imádtad!
– Téged jobban – válaszolta egyszerűen. – És ezerszer inkább megyek veled a hegyekbe, mint egyedül motorozni.
ÚJ KEZDET
A következő hónapok Eszter és András életében új fejezetet nyitottak.
Minden hétvégén újabb és újabb túrára indultak – erdők, patakok, régi kedvenc ösvények. A kerekesszék szinte hírnévre tett szert a környéken.
Egy napon, mikor hazatértek egy hosszú túráról, Eszter mosolyogva nyújtott át egy borítékot.
– Ez meg micsoda? – kérdezte András.
– Egy alapítványtól van. Támogatják a független feltalálókat. Látták a videókat, amiket titokban küldtem rólunk, és... ösztöndíjat kínálnak neked!
– Mi? De hogyan…?
– Elküldtem nekik a felvételeket, ahogy megyek a székkel a hegyekben, patakokon át, erdei utakon. Elmeséltem a történetünket. És lenyűgözte őket.
András meg sem tudott szólalni. Csak nézte a levelet, és végül megölelte Esztert.
Ezután esti tanfolyamokon kezdett tanulni – gépészet, elektronika, ergonómia. Lépésről lépésre tökéletesítette a széket, minden újabb modell jobb lett, mint az előző.
Egy évvel a meglepetés után már nemcsak feleségének, de másoknak is készített egyedi székeket. Családok jöttek hozzá segítségért – kisgyermekes anyák, baleset után lábadozó férfiak, idősek, akik nem akarták feladni a természet szeretetét.
Eszter lett a hivatalos tesztelője – és arca – a projekteknek.
– Tudod mit? – mondta egyik nap. – Ezt csinálnod kell. Hivatásként. Segítened kell másoknak is.
– Azt hiszem, már el is kezdtem – felelte András.
És minden hétvégén újra útra keltek. Ő gyalog, Eszter a terepjáró kerekesszékében. Néha nevetve, néha csendben, de mindig kéz a kézben.
