Ez is megtörténhet az életben! Hasonlítsuk össze, hogyan viselkedik egy külföldi és egy magyar férfi a családi életben.
Miután elváltam a férjemtől, megesküdtem arra, hogy soha nem fogok kapcsolatot teremteni hazánk fiaival. Jobb lenne John, José, Karl – csak József/László/Ferenc ne legyen. Nem azért, mert a Józsefek/Lászlók/Ferencek rosszak… hanem azért, mert elkényelmesedtek.
Elkényeztetettek, puhányok… Óriásiak az elvárásaik, tehetségük hangyányi. Ez most a tendencia.
Igen, Amerikából nézve könnyű ezt mondani, ahol a férfiak együtt sétálnak a gyerekkel, hintáznak velük, még a hétvégéken is, azért, hogy a feleségeik eljuthassanak a manikűröshöz. Ők, ahogy a feleségeik is, felkelnek éjszaka a síró gyerekhez és kicserélik a pelenkáját. Nem ciki, ha lemondják a munka utáni sörözést, ha vár rájuk a család. Nem tekintik ezt hőstettnek. Ez a normális! Ez a helyes! Ha már ők az erősebbik nem – legyenek is erősek! Az erőtök abban van, hogy megértitek a gyengeségeinket. És nem használjátok ki azokat.
Emlékszem, egyszer amikor meglátogattam a barátnőmet. Épp GYES-en volt, kislánya a kezében. Kimerült, fáradt feleség, a férj pedig tág gatyában ül a számítógép előtt… Leültem a díványra, amíg barátnőm teát készített, addig nálam volt a gyerek. Le- fel futkosott az apró konyhában, teát készített, levest kavargatott és még a macskát is megetette.
A gép előtt ülő férj észre se vett, pedig a kezemben lévő gyerek sírt és dobálta magát. Próbáltam megnyugtatni, ringattam, grimaszokat vágtam, gügyörésztem neki, az apja ezt közömbös tekintettel nézte, majd folytatatta a játékot. „Egy igazi marha ”- gondoltam. Tiszta izzadság vagyok, a gyerek üvölt a kezemben. Szerettem volna odamenni és a fejét belenyomni a monitorba… De szerencsére ő nem az én férjem, így nem bánthattam. Bár nagyon akaródzott…
A barátnőm behozta a teát, átvette a síró kislányt. Megkönnyebbülve ültem le a székre, homlokomat törölgetve, remegve ittam egy korty teát. A barátnőm megnyugtatta a gyereket és fáradt arccal rám mosolygott.
Csak ekkor vettem észre az apró ráncokat a fiatalos arcán és a kapkodva összefogott haját. Mindig vidám és ápolt barátnőm most úgy nézett ki, mint egy agyonhajszolt és a végletekig kimerült ló. „Hogy vagy?” kérdezte, miközben a teájából még nem is ivott. Rég nem találkoztam vele, rengeteg hírem volt, én egy pár évig Amerikában éltem…
