Mikor megláttam a rendőrt, tudtam, hogy ismerem valahonnan. Kiderült, hogy a feleségem húgának az esküvőjén találkoztunk, pár éve.
Ezt a tanulságos történetet Áron írta meg nekünk:
"Bevallom, utálok lassan menni. Pláne, ha nincs előttem senki, miért vánszorogjak a jó kis Fordommal?
Sokszor túllépem a sebességhatárt, ezért többször meg is büntettek már a zsaruk, de ez nem nagyon érdekelt, egészen két héttel ezelőttig. Azóta nem száguldozom.
Akkor megint lemeszeltek. Nagy szirénázással jelzett a rendőrautó, hogy álljak félre.
Átkozódtam, szentségeltem, mert tudtam, hogy én vagyok a hunyó: tényleg gyorsabban mentem, mint lehetett volna, mint utóbb kiderült 115-tel 90 helyett.
Mikor megláttam a rendőrt, tudtam, hogy ismerem valahonnan. Kiderült, hogy a feleségem húgának az esküvőjén találkoztunk, pár éve.
Próbáltam jópofizni vele, hogy hát mégiscsak ismerős vagyok, ne legyen már ilyen szemét, hogy megbüntet, nagyon húzós és hosszú napom volt, vár a feleségem és a három kislányom finom vacsorával, stb-stb, de úgy láttam, nincs igazán jó kedvében.
Én ott dumálok nagyban neki végig, hátha megesik rajtam a szíve, de láttam, hogy elkezdi írni a büntetést. Na, mondom magamban, ez szuper. Újabb soktízezer forintom megy a levesbe.
Haragudtam is a faszira, kb. pont korombeli lehetett, meddig tartott volna azt mondani neki, jól van tesó, most még elengedlek, stb.
