"(...) Egyik augusztusi napon odaálltam apám elé, és mondtam neki: Apa! Orvos leszek!" Nézett rám az öreg, majd visszakérdezett: Mi leszel, fiam? Orvos. Szemében ott volt a hitetlenség, meg az értetlenség. Anyám egyenesen azt mondta, bolond vagyok, nem lesz belőlem soha doktor, térjek észhez! De én makacs vagyok, utánajártam, milyen iskolákat kell elvégeznem, hogy bejussak az egyetemre. Gimnáziumba soha nem vettek volna fel, így jelentkeztem egy egészségügyi szakiskolába." Hogy a felvételire el tudjon utazni, napokig dolgozott napszámba'. A retúr vonatjegy 1220 forintba került - jól emlékszik rá. "Szerda volt, időben érkeztem a suliba. Mondtam, mi járatban vagyok, erre ledobtak elém egy papírt a következő szavakkal: Írja meg, hátha nem lesz nullás! Maximális pontszámot értem el. A felvételiztető tanárnő zavartan kért bocsánatot, majd rám zúdította kérdéseit: miért jöttem, miért akarok ápoló lenni, mi a célom. Én pedig mindenre azt válaszoltam: nem tudom." "(...) Életem talán legnehezebb időszaka volt a gimnázium három éve. Mondtam én már elsőben a tanárnőnek, hogy segítsen, én orvos akarok lenni, de ő csak legyintett, hogy hamarabb megnősülök, minthogy befejezném a sulit! Hosszas rábeszélés után elvállalta a felkészítésemet. Sokat, nagyon sokat dolgoztunk együtt, különórákat is vettem.
Soha nem feledem azt az sms-t, amiben a következőket írták: Ön felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános osztatlan képzésére. Boldog voltam, de még mennyire boldog! És ijedt is, hogy itt vagyok a célban, de vajon lesz erőm tovább folytatni? És miből? Hogyan? Csak az anatómiakönyv-sorozat százezer forint..." Szerencse, hogy még a gimi végén meghívást kapott egy féléves képzésre a SOTE cigány orvosképzési programjára, melyet dr. Rosivall László indított, támogatott. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően végzi Gusztáv most is az egyébként igen költséges képzést. "Furcsák voltak az első napok, amikor először kerültem "gádzsó" környezetbe. Bementem a suliba, felnyírt hajjal, napszemüvegben, raj cipőben, ingben. Nem hitték, hogy oda járok, volt, hogy nem akartak beengedni. Mára már megszoktak, mint én is az egyetemet.
Bár nem volt könnyű, az első két évben vért izzadtam!" Guszti hónapról hónapra egyre közelebb kerül a céljához, ahhoz, hogy végzett és képzett orvos legyen. Azt mondja, aki már idáig eljutott, az be tudja fejezni a sulit. Tanulmányai alatt pedig még mindig sokszor eszébe jut az a szolnoki orvos, aki "elindította" őt ezen a pályán. Iránta érzett tiszteletből talán a baleseti sebészetre szakosodik. – De van még egy álmom. Cigánylakta területen szeretnék háziorvos lenni, konkrétan a szülőfalumban, Öcsödön. Ha valaki, hát én tényleg úgy tudnék odaállni a roma betegek elé, hogy ismerem őket, a gondjaikat, életüket. Nekik szeretnék segíteni. Hogy ebből nem lehet meggazdagodni? Nem is ezért választottam ezt a pályát! Ha gazdagságra vágytam volna, bankárnak tanulnék. De én orvos leszek, az már egyszer biztos! VIA
