Ganxsta Zolee, polgári nevén Zana Zoltán, a magyar rap egyik legismertebb alakja, a Ganxsta Zolee és a Kartel frontembere. Bár a legtöbben rapperként ismerik, a génjeiben hordozza a színészetet: pályája során többször is feltűnt színpadon is, ahol sajátos karakterével és improvizációs készségével állta meg a helyét. Játszott például a Játékszín Menopauza című darabjában, a Spirit Színház Mizantróp előadásában, valamint több produkcióban – például a Csoportterápia vagy a Szex, celeb, szajré – is megmutatta, hogy a „Ganxsta-karaktert” színészként is képes működtetni, sokszor öniróniával.
Szülei a magyar színjátszás meghatározó művészei voltak. Édesanyja, Kassai Ilona már fiatalon Kossuth-díjat kapott, és a színház mellett a szinkron világában is maradandót alkotott. Fia születése után tudatosan visszavett a színházi jelenlétből, hogy az anyaságra koncentrálhasson. Édesapja, Zana József a Vidám Színpad meghatározó alakja volt, kiváló komikusi érzékkel, paródia-tehetséggel, ének- és tánctudással. Bár házasságuk később véget ért, kapcsolatuk megmaradt, és fiuk életében mindketten fontos szerepet töltöttek be.
A YouTube-on futó A gyermekkorom nem volt átlagos című műsorban Zoli régi barátjával, Harsányi Leventével beszélget. A hangulat közvetlen és személyes, amit az is erősít, hogy Levente nemcsak kérdez, hanem jól ismerte Zoli szüleit is. Így a beszélgetés inkább emlékezés, amelyben Zoli nagy szeretettel beszél róluk.
– Milyen volt otthon? Gyerekként?
– A gyermekkorom nem volt átlagos. Két nagyon erős ember között nőttem fel.
– Anyukám… ő hozta ezt az egészet, a művészetet, az érzékenységet. Tehát tőle tanultam meg azt, hogy nem csak nézni kell a dolgokat, hanem mögé is.
– Anyukának mindig én maradtam a kisbaba. Egészen a hajlott koromig.
– A fater meg… hát ő meg a másik véglet volt. Józsi papa. Ő mondta mindig magáról, hogy ha én vagyok a döglégy, akkor ő a ceccelégy.
– Egy jó értelemben vett csibész volt. Tehát őtől azért sokat tanultam ebben az ügyben.
– Ő a könnyű műfajban volt otthon, táncos-komikus, ilyen rock and roll figura. Anyukám meg egy picit a drámaibb, tehát ő egy ilyen… hát Kosztolányis volt.
Hirdetés– Szóval én a kettőből vagyok összerakva.
– Volt egy nagyon jó Tankcsapda szöveg, hogy „patkány vagyok, de nem féreg”. Na ez rám igaz.
– A jó értelembe vett rossz emberséget azt hoztam a fateromtól, a szívet meg ezt az egészet anyámtól.
– Az, hogy már nincsenek, az nagyon rossz, nyilván. Mind a kettő nagyon-nagyon… hát így megrántott.
– De azt kell mondjam, hogy hál’ Istennek mind a ketten teljes életet éltek, és nagyon sok mindent elértek, és nagyon sokáig tudtak rólam gondoskodni. Talán túl sokáig is.
A beszélgetés végére világossá válik, hogy Zoli nemcsak emlékezik, hanem tovább is viszi mindazt, amit otthonról hozott: a művészet iránti érzékenységet és azt a bizonyos, jó értelemben vett csibészséget is.
