1. rész
A Semmelweis Egyetem Szülészeti Klinikáján aznap szinte megállás nélkül jöttek a riasztások. A folyosókon szülésznők rohantak fel-alá, a műtők előtt ideges férjek toporogtak, és mindenütt feszültség ült a levegőben.
Dr. Kovács Bence, a harmincas évei végén járó szülész-nőgyógyász éppen akkor tette le a műtős sapkát egy komplikált császármetszés után, amikor megszólalt a csipogója.
– Doktor úr, sürgős eset a kettesben! – hallatszott a nővér hangja. – Magas rizikójú szülés, erős vérzés. Tapasztalt orvosra van szükség.
Bence mély levegőt vett. Egész nap talpon volt, de kötelesség az kötelesség. Felkapta a steril köpenyt, fertőtlenítette a kezét, majd határozott léptekkel indult a szülőszoba felé.
Ám amikor belépett, egyszerűen megállt benne az ütő.
Az ágyon ott feküdt valaki, akit soha többé nem akart látni, de elfelejteni sem tudott.
Szabó Anna.
A nő, akivel hét évig együtt éltek, közös jövőt terveztek, és aki egyik napról a másikra, minden magyarázat nélkül eltűnt az életéből. Most ott volt előtte, verejtéktől csatakosan, fájdalomtól torz arccal, a telefont görcsösen szorítva a kezében.
Amint tekintetük találkozott, Anna elhaló hangon suttogta:
– Te?... Te vagy az orvosom?
Bence torka elszorult, de csak bólintott. Azonnal intett az asszisztenseknek, hogy készítsék elő a műtőt. A helyzet komoly volt – a magzat szívhangja gyengült, az anya vérnyomása rohamosan esett.
Ahogy tolták az ágyat a műtő felé, Bence gondolatai őrült körforgásban kavarogtak:„Miért pont ő? Miért most? És… ki az apa?”
2. rész
A műtőben feszült csend uralkodott. Csak a gépek pittyegése és Anna halk nyögése hallatszott.
– Szülésznő, adja a szívhangfigyelőt! – utasította Bence. – Ne engedjük, hogy a baba oxigénhiányba kerüljön!
Miközben dolgozott, a múlt képei bevillantak: közös balatoni nyaralások, hosszú séták a Margitszigeten, és az a nap, amikor Anna egyszer csak felszívódott. Sem búcsúlevél, sem magyarázat – csak üresség.
Negyven gyötrelmes perc telt el. Végül felsírt a baba. Az asszisztensek fellélegeztek, Bence arcára is halvány mosoly ült ki. Karjába vette az újszülöttet, de a következő pillanatban elsápadt, és úgy meredt rá, mintha szellemet látna.
A kisfiú bal vállán ugyanis egy apró, szabálytalan formájú anyajegy virított – pontosan olyan, mint ami Bence vállán is volt gyerekkora óta.
A férfi ajkáról akaratlanul is kiszakadt:
– Ez… az én fiam?
Anna a fejét fordította el, és halkan, remegő hangon sziszegte:
– Ne beszélj butaságot…
De a hangja elárulta.
Bence lassan felhajtotta a takarót, és megint a babára nézett. Nem tévedett. A hasonlóság megdöbbentő volt.
Hirdetés– Istenem… ugyanaz az anyajegy. Anna, mondd ki! Ez a gyermek az enyém?
Anna arca könnyekben úszott. Először eltakarta az arcát, majd remegve bólintott.
– Igen. A te fiad.
A férfi mellkasában valami összetört.
– Miért hallgattál? Miért tűntél el akkoriban? Tudtad, mennyire kerestelek?
Anna reszkető vállal felemelte a fejét:
– Már a szakítás előtt tudtam, hogy terhes vagyok. De azt is tudtam, hogy neked a karriered az első. Mindig a műtétek, a cikkek, a külföldi konferenciák. Egy gyerek… csak akadály lett volna. Megijedtem. Úgy gondoltam, jobb, ha eltűnök, mintha visszahúználak.
3. rész
Bence lassan leült az ágya mellé, megfogta Anna kezét, és erősen megszorította.
– Anna, te nem ismertél igazán. Mindent odaadtam volna értetek. A karriert, a pozíciókat, a kutatásokat. Mi ez ahhoz képest, hogy most itt tarthatom a fiamat?
Anna szeme megtelt könnyel.
– Nem hittem el. Azt gondoltam, te sosem mondanál le erről a hivatásról.
– Ez igaz. Az orvoslás az életem… de most rájöttem, hogy a legfontosabb mégis ti vagytok. – mondta Bence halk, de határozott hangon.
A baba közben békésen elszundított a kis ágyában. A szoba megtelt egy furcsa, szent csenddel. Mintha az idő egy pillanatra megállt volna.
Bence hosszan figyelte Annát, majd újra megszólalt:
– Engedd, hogy része legyek az életeteknek. Hogy ne csak az orvosotok legyek, hanem az apja is.
Anna ekkor először azóta, hogy újra találkoztak, halványan elmosolyodott.
– Ha ezt valóban így gondolod… akkor talán kapunk még egy esélyt.
A férfi meghatódva bólintott, és a kisbaba felé pillantott, aki mintha álmában is érezte volna, hogy ezzel a születéssel nemcsak egy új élet kezdődött – hanem egy család újjászületése is.
⚖️ Jogi nyilatkozat
A történetben szereplő személyek, helyszínek és események kitaláltak, a valósággal való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve.A szöveg szórakoztatási céllal készült, nem tükröz hivatalos orvosi, jogi vagy egyéb szakmai tanácsot.A tartalom másolása, részleges vagy teljes felhasználása kizárólag a készítő írásos engedélyével lehetséges.
