Amikor az ember meghallja a világhírű internetes mém nevét, Hide the Pain Harold, kevesen gondolnak arra, hogy a híres mosoly mögött egy magyar villamosmérnök áll. Pedig a mém arca valójában egy teljesen hétköznapi emberé: Arató András, aki 1945. július 11-én született a nyugat-magyarországi Kőszegen. Gyerekkorában még senki sem gondolta volna, hogy egyszer az arca az internet egyik legismertebb képe lesz. Akkoriban a világhír nem mémekből született, hanem munkából, tanulásból és szakmai sikerekből.
Fiatal korában a műszaki pálya érdekelte. A Budapesti Műszaki Egyetemen tanult villamosmérnöknek, ahol 1969-ben szerzett diplomát. A következő évtizedekben a világítástechnika területén dolgozott, kutatásokkal, szakmai projektekkel és mérnöki feladatokkal foglalkozott. Azok, akik ismerték, egy csendes, pontos és megbízható szakemberként emlékeznek rá. Nem volt reflektorfényben, és nem is vágyott rá. A szakmai közösségben azonban elismerték a munkáját: több díjat is kapott, köztük a Déri Miksa-díjat és az Urbanek-díjat, amelyek a villamosmérnöki szakma jelentős elismerései Magyarországon.
Évtizedek teltek el így. Dolgozott, családja volt, és élt egy teljesen átlagos életet. Amikor elérte a nyugdíjas éveket, sok emberhez hasonlóan több ideje lett utazni és hobbikkal foglalkozni. Szerette a számítógépet, a fényképezést és az internetet is. Utazásairól néha képeket tett fel az internetre, és blogbejegyzéseket írt arról, merre járt. Egyik ilyen alkalommal történt az a véletlen, amely később teljesen megváltoztatta az életét.
Egy fotós rátalált az egyik képére az interneten. Úgy gondolta, érdekes arca van, és megkérdezte, lenne-e kedve részt venni egy fotózáson. Nem filmszerepről volt szó, hanem úgynevezett stockfotókról – olyan képekről, amelyeket cégek vásárolnak reklámokhoz, weboldalakhoz vagy illusztrációkhoz. Arató András számára ez inkább csak egy furcsa kalandnak tűnt. Elment a fotózásra, ahol különféle hétköznapi jeleneteket játszott el. Laptop előtt ülő irodai dolgozót, orvost, tanárt, üzletembert. A fotós gyakran azt mondta neki: „Mosolyogjon egy kicsit!”
A fotózás során több mint száz kép készült. A mosolygás azonban hosszú idő után fárasztóvá válik. A száj mosolyog, de a szem már nem teljesen követi. Ez az apró különbség lett később az egész történet kulcsa.
A képek felkerültek a stockfotó-adatbázisokba, és Arató András visszatért a hétköznapi életéhez. Úgy gondolta, ezzel lezárult a történet. Az internet azonban egészen más terveket tartogatott.
Néhány évvel később valaki az interneten rátalált az egyik képre. A férfi mosolygott rajta, de a tekintete mintha mást sugallt volna. Az emberek úgy érezték, mintha a mosoly mögött valami rejtett fáradtság vagy belső küzdelem lenne. Ez a furcsa kettősség azonnal beindította az internet humorát. Valaki ráírt egy vicces szöveget a képre, majd feltette egy fórumra. A kép gyorsan terjedni kezdett.
Így született meg a mém neve: Hide the Pain Harold, vagyis „Harold, aki elrejti a fájdalmat”.
Az emberek különféle helyzetekhez használták a képet. Például amikor valaki udvariasan mosolyog, miközben valójában teljesen ideges. Amikor valaki azt mondja, hogy minden rendben van, pedig legszívesebben mást mondana. A mém azért működött ennyire jól, mert rengeteg hétköznapi helyzetet lehetett vele kifejezni.
Közben Arató András erről eleinte semmit sem tudott.
Amikor végül rákeresett az interneten a saját nevére, meglepő látvány fogadta. Az arcát mindenhol látta. Mémeken, fórumokon, képszerkesztett montázsokon. Volt olyan kép, ahol orvosként szerepelt egy egészségügyi cikk mellett, máshol történelmi emlékművek közé szerkesztették. Az egyik legismertebb montázsban még az amerikai Mount Rushmore szikláira is rákerült az arca.
Az első reakciója nem a nevetés volt. Inkább zavarba jött. Nem értette, hogyan válhatott az arca ilyen jelenséggé. Ráadásul sok internetes felhasználó azt hitte, hogy a képeken szereplő férfi nem is valódi ember, csak egy stockfotó-modell, akinek a személyazonossága ismeretlen.
HirdetésVégül valaki üzenetet küldött neki, és megkérte, bizonyítsa be, hogy valóban létezik. Arató András ekkor készített egy fényképet magáról. Egy papírt tartott a kezében, amelyre ezt írta: „I’M ALIVE.” Élek. A kép pillanatok alatt körbejárta az internetet, és sok ember ekkor döbbent rá, hogy a híres mém mögött valódi ember áll.
Eleinte nem volt könnyű számára megszokni ezt a helyzetet. A képeit gyakran felhasználták különféle oldalak engedély nélkül, és néha olyan szerepekbe tették, amelyekhez semmi köze nem volt. Volt időszak, amikor komolyan gondolkodott azon, hogy teljesen visszavonul az internet elől.
Végül azonban másképp döntött. Rájött, hogy a mém már az internet része lett, és nem lehet eltüntetni. Ha viszont elfogadja, akár jó dolgok is születhetnek belőle.
És valóban így történt.
Meghívták konferenciákra, interjúkra, rendezvényekre. Előadásokat tartott arról, hogyan lett egy hétköznapi emberből internetes ikon. Reklámkampányokban szerepelt, és sok országba utazott. Az emberek pedig már nemcsak a mém miatt ismerték, hanem a története miatt is.
Az egész történet talán azért olyan különleges, mert semmi sem volt benne előre megtervezve. Nem volt marketingkampány, nem volt tudatos karrierépítés. Egyetlen dolog kellett hozzá: egy kissé fáradt mosoly egy fényképen.
És így történt meg az, ami nagyon kevés emberrel: egy magyar villamosmérnök, aki egész életében csendben dolgozott a szakmájában, hetvenéves kora után az internet egyik legismertebb arca lett. Nem azért, mert híres akart lenni, hanem mert az internet egyszer csak úgy döntött, hogy az lesz.
