Gyanús volt a ritka név... Mit tegyek most?
Férjemmel jövőre ünnepeljük huszonötödik házassági évfordulónkat. Boldogságban és szeretetben neveltük fel gyerekeinket: lányunk huszonnégy éves, fiúnk pedig jövőre érettségizik. Lányom néhány hónappal ezelőtt mutatta be első komoly udvarlóját – és nekem azóta nincs egy nyugodt pillanatom. A fiúval nincs semmi baj: kedves, szimpatikus. De amikor bemutatkozott, hirtelen elsötétült előttem a világ: a ritka családi név belém hasított, együtt a rég elfelejtett emlékekkel. Amikor megnyugodtam, kérdezgettem a fiút erről-arról, a családjáról, látszólag csupán érdeklődésből, valójában azonban bizonyosságot akartam szerezni: valóban az-e az apja, akire én gondolok, vagyis nem más, mint az én volt férjem! Életem féltve őrzött titka.
Tizenkilenc éves voltam és őrülten szerelmes. Tibor hat évvel idősebb. Szüleim korainak tartották, a szerelem azonban győzedelmeskedett: a felesége lettem. A nagy érzelmek azonban nem tartottak soká; huszonegy évesen már el is váltunk.
Feljöttem Pestre, elvált fiatal nőként új életet kezdtem. Huszonkét évesen főiskolára mentem, itt ismertem meg a jelenlegi férjem, aki évfolyamtársam volt és három évvel fiatalabb nálam. Már a korkülönbség is zavarta, nem akartam bonyolítani a helyzetet, hogy nem csak idősebb, de „tapasztaltabb” is vagyok: elvált asszony. Az első pár hónapban nem mertem beszélni a múltról; később pedig már nem találtam arra mentséget, hogy korábban miért nem voltam őszinte.
