Idén februárban egy hétfő reggel hőemelkedésre kelt, és rossz volt a közérzete, édesanyámmal azt gondolták, hogy tél van megfázás, stb, ami ilyenkor lenni szokott… a térde ez mellett annyira begyulladt, hogy kétszeresére nőtt… pihent, nem volt jól napról napra…mankóval tudott kimenni a wc-re is csütörtökre annyira fájt neki a lába…a kórházban van egy ismerősöm akit felhívtam csütörtökön, hogy nagy a baj, legyen szíves egy időpontot kérni s.o.s-be az ortopédiára, másnap reggelre kaptunk is időpontot szerencsére…de édesanyám még csütörtökön kihívta a helyi Hőgyészi ügyeletet, mert nagy fájdalmai voltak édesapámnak… ki is jött és közölte, hogy akkor be kell menni a területileg hozzánk tartozó ügyeletre ami a Dombóvári kórház… messziről írta meg a diagnózist, tehát nem is vizsgálta meg édesapámat…édesanyám ezt elutasította, mert hogy másnap volt időpont Szekszárdra az ortopédia ambulanciára.
A párom másnap reggel behozta édesapámat, az orvos közölte, hogy nincs hely az osztályon, felvenni nem tudja, meg különben sem csinálnak hétvégén semmit a beteggel, ezért hétfőn felveszik a Fertőző osztályra, majd megműti az ortopéd orvos, és úgy fog az osztályra kerülni. Leszívta a térdét, és ennyi. Édesapám szinte könyörgött, hogy ő bent szeretne maradni, mert olyan fájdalmai vannak. ( manapság ki könyörögne azért, hogy kórházban akar lenni??? szerintem akinek hatalmas fájdalmai vannak!!! ) Doki azt mondta, hogy nem majd hétfőn találkoznak. Hazahoztuk. ELKEZDETT ROHAMOSAN ROMLANI AZ ÁLLAPOTA. Szombatra olyan rohamosan kezdett romlani az állapota, hogy nem tudott már felkelni, félrebeszélt…. édesanyám késő délután felhívta a fertőző osztályt, hogy hátha felveszik hétvégén is az osztályra mivel ott volt a papír a kezünkbe. Egy nővér azt mondta persze, van üres hely, csak be kell juttatni. Szuper, gondoltuk. Aztán felhívta a mentőket, szegény édesanyám elmagyarázta, hogy lázas, félrebeszél, és beszélt a kórházzal, hogy felveszik az osztályra.. a diszpécser oltári bunkón azt mondta, hogy mit képzel magáról ez nem így működik, hívja ki az ügyeletet. Na jó, oké. Kihívtuk az ügyeletet. Természetesen az az orvosnő volt, aki csütörtök este kint volt, és édesanyám visszautasította, hogy Dombóvárra vigyék. (ott semmilyen sürgősségi ellátás nincs)
HirdetésOdaállt édesapám ágyához, és pökhendien megkérdezte, hogy „na hogy vagyunk, hogy vagyunk? nem csináltak magával semmit pénteken Szekszárdon?” szegény apám már szinte azt sem tudta hol van, nem vagyok orvos, de szerintem ott már minden óra, perc számított… majd vérnyomást mért, beadott neki egy fájdalomcsillapító injekciót, a diagnózisra pedig kérdőjellel felírta, hogy szepszis. És közölte, hogy kórház. Mondta, hogy akkor Dombóvár mivel területileg oda tartozunk. Megkértük, hogy hívja fel a Szekszárdi kórházat, hátha azt mondják, hogy igen. Felhívta a szekszárdi sürgősségi osztályt, azt mondták, hogy Dombóvár, ők ugyan nem veszik fel. Nem tudtunk mit tenni. A doktornő hívta a mentőket, akik mondták, hogy itt vannak a közelbe, jönnek… ott is voltak, de mivel Dombóvárra kellett vinni nem vitték el, mert hogy ők nem arra mennek hanem Szekszárdra, most jön visszafele az a mentő, amelyik Dombóvárra megy, majd ők elviszik. Elmentek. Fél óra volt mire a másik mentő odaért. DOMBÓVÁRON SEM VOLT JOBB A HELYZET. Elmentünk Dombóvárra. Kint várakoztunk fél órát, mire jött egy orvos, és betolták a vizsgálóba. Megnézte a papírokat, és közölte, hogy minek hozták ide, hiszen hétfőre ott a papír, hogy felveszik az osztályra, és megműtik a térdét. Lehívott még egy orvost, és konzultáltak újabb fél órát, majd elkezdett bent telefonálgatni Szekszárddal, hogy vegyék át, mert ő nem tud itt mit kezdeni vele. Mindezt édesanyám és édesapám feje felett.
Újabb fél óra veszekedés a telefonba, hogy „hova passzoljuk a beteget” stb. ,a sürgősségin az orvos nem volt hajlandó átvenni, mire nagy nehezen a Traumatológián aki volt ügyeletes orvos azt mondta, hogy ő átveszi. Na, Dombóvárról Szekszárdra mentünk mentővel, itt már megint eltelt vagy 2 óra. Traumára betolták a vizsgálóba… édesanyám persze végig bent volt vele és fogta a kezét, és válaszolt a kérdésekre,mert ekkorra már édesapám semennyire nem volt képben olyan magas láza volt. Én kint vártam a folyosón. Egyszer csak látom, hogy az anesztes team megy be a vizsgálóba… kb. 10 perc, és jön ki édesanyám, hogy apádat most azonnal megműtik, és kiveszik a szánkót. Tolták is ki már levetkőztetve. Egyszer csak látom, hogy fut az az orvos, aki műtötte volna hétfőn. A Traumás orvos felhívta, hogy ha most nem jön be és nem műti meg, akkor az ő lelkén fog száradni a halála. Beszéltünk a Traumás orvossal, (hozzáteszem az egyetlen egy orvossal, akibe van emberség, és hajlandó volt átvenni édesapámat Szekszárdra.), hogy ha tudta volna, hogy ilyen rossz állapotba van akkor ő azonnal átvette volna, de semmit nem mondtak neki. Az otthoni első telefonálás, és amíg bekerült a műtőbe, az alatt 7 óra telt el… vártunk az intenzíven 3 órát, mikor megláttuk, hogy tolják be édesapámat.Mondták,hogy mindjárt jön az orvos, és tájékoztatást ad. ,,MIÉRT NEM ELŐBB JÖTTEK?” Jött is, és mondta, hogy nincs jó állapotban, és a következő 24 óra lesz a kritikus. És megkérdezte, hogy miért nem előbb jöttünk?! Mondtuk,hogy itt voltunk pénteken, láthatta a papírokat, és nem vették fel az osztályra. Lehajtotta a fejét és mondta, hogy igen, sajnos láttam. Másnap reggel fél 9-kor édesanyám telefonált be, érdeklődni édesapám állapotáról, és, hogy mikor mehetünk be…közölték, hogy reggel összeomlott a keringése, lélegeztetőgépen van, és menjünk ahogy tudunk. Azonnal mentünk, beszéltünk hozzá, puszilgattuk, hogy szedje össze magát, de a láza 39-nél lejjebb nem ment sajnos. Megbeszéltünk, hogy este még bemegyünk hozzá. Hazajöttünk, és fél 1-kor telefonáltak, hogy elment az agyalok közé. Ez 1 hét leforgása alatt. FELFOGHATATLAN AMI TÖRTÉNT: Kérdezem én, hogy a mai világba vérmérgezésben meg lehet halni???? Milyen orvosok vannak az egészségügyben? (tisztelet a kivételnek, bár abból nem sok van sajnos) Itt hiába emelik meg a fizetést, mindenki tolja nekik a borítékot, de emberséget nem lehet pénzért megvenni!!!!
Eddig sem szerettem a kórházat, bár ott dolgoztam, igaz nem sokat, de ha most ott dolgoznék szégyellném, hogy ez a munkahelyem. Csak azt kívánom azoknak akik ennek a részesei voltak: a hőgyészi ügyeletes orvos, a dombóvári sürgősségi orvos,a szekszárdi ortopéd orvos, de legfőképp a szekszárdi ügyeletes orvos, hogy bízom benne, hogy ők is egyszer ugyanezt átélhetik, amit én és a családom. Ha lett volna bennük emberség, tisztesség, szakértelem, akkor most az édesapám még mindig élne. Köszönöm szépen, hogy ezt leírhattam a történetemet. Mindenkinek csak annyit kívánok aki ezt elolvassa, hogy szeressétek minden percben a szeretteiteket, mert sosem tudhatjátok, hogy meddig tudjátok őket még magatokhoz ölelni, puszit adni nekik, és kifejezni szavakkal a szereteteket.
