Kedves Mindenki!
"A Nyugati bejáratánál ül egy öreg bácsi, ölében nyúzott táskával. Minden nap délután négytől felállítja a kis összecsukható székét, és ül, rendíthetetlenül. Az autók zúgnak, a villamosok dübörögnek, az emberek pedig özönlenek. A nagy rohanásban majdhogynem átesnek rajta, hisz a legtöbben észre sem veszik. Pedig érdekes története van. Könyvet árul, melynek a címe: Málenkij robot, s írója, ő maga, Karcsi bácsi. A mai embernek ez a szó ma már semmit sem mond. A mai fiatalok talán egy orosz rock bandára asszociálnának a szó alapján, de Ő igenis tudja, mit jelentett ez 60 évvel ezelőtt. 1945-ben a főváros ostroma után munkába menet 18 éves suhancként az utcáról szedték össze az igazoltató szovjet katonák, hogy „egy kis munkára”, málenkij robotra vigyék. Hozzátartozói semmit sem tudtak róla, egyszerűen csak eltűnt több ezer társával együtt a káoszos főváros utcáin. Nem volt katona, nem bántott senkit, nem szolgált senkit, csupán rosszkor volt rossz helyen, és ezt fiatalságának éveivel, és egészségével fizette meg. Évekig volt Ukrajnában hadifogoly-kényszermunka táborban, emberi ésszel felfoghatatlan körülmények között, miközben idehaza senki sem tudott róla semmit! 86 éves korára, hogy megmutassa unokáinak, mi a különbség a mai és az Ő fiatalkora közti időknek, megírta a történetét. És most ül, és várja, hogy valaki, aki megáll, megismerje elképesztő történetét. A mai napig bizonyos homály, tabu lengi körül a 44 utáni deportálásokat. Kárpótlást, bocsánatkérést senkitől sem kaptak. Karcsi bácsi inkább ez utóbbit hiányolja.
Bárki, aki arra jár, és tud nélkülözni 2000 Ft-ot, vegyen egy könyvet tőle. :) Egyedüli társa a már ismert Irénke néni, aki sütit árul, így, ha jókor mész, még süti is jár a könyv mellé! Segíts Karcsi bácsinak, hiszen az történelem egy élő matuzsáleme ül a Nyugati bejáratánál." Kérlek titeket, törjön elő fényetek! Osszátok meg, és menjetek el hozzá sokan!Köszönöm!
