A történet egy csendes Békés megyei faluban kezdődik, ahol még ma is sok minden úgy zajlik, mint évtizedekkel ezelőtt. A régi házak udvarán kutak állnak, az emberek hajnalban kelnek, és a földhöz igazítják az életüket. Ebbe a világba csöppent bele a huszonnyolc éves Kovács Eszter, aki már a hatodik hónapban hordta szíve alatt első gyermekét.
Eszter mindig is városi lány volt, Budapesten nőtt fel, irodai munkája volt, és addig soha nem kellett a kezét bepiszkolnia. Amikor azonban hozzáment Kovács Tamáshoz, a férjéhez, úgy érezte, egy teljesen más világba csöppent. Tamás szülei a faluban éltek, és az anyósa, Kovácsné Marika, soha nem hagyta ki a lehetőséget, hogy Esztert emlékeztesse:— Aki ide bekerül, annak dolgoznia kell. A ház nem tartja el magát.
Amikor kiderült, hogy Eszter terhes, orvosa megtiltotta a repülést. Ő úgy gondolta, hogy ez természetes, hiszen ilyenkor az anya és a baba biztonsága a legfontosabb. Tamás azonban másképp látta. Évek óta tervezte, hogy elmegy a barátaival Horvátországba nyaralni, és most végre elérkezett az idő.
— Eszter, a jegyek meg vannak véve — mondta hidegen egy este. — Nem fogom veszni hagyni a pénzt. Te addig elmehetsz anyámhoz. Úgyis ráfér a segítség a kertben.
Eszter csak nézett rá, a szeme megtelt könnyel.— De Tamás… én terhes vagyok. Nem érzem jól magam, fáj a hátam, hamar kifulladok. Nem lehetne inkább… együtt maradnánk?
Tamás türelmetlenül legyintett.— Nem beteg vagy, csak terhes. Anyám is végigdolgozta mindhárom terhességét. Nem hiszem, hogy neked ne menne.
Eszter nem mert vitatkozni. Félt, hogy még jobban elidegeníti magától a férjét, akit egyébként őszintén szeretett. Így hát összepakolta a ruháit, és másnap elutazott a faluba.
Az első napok kimerítőek voltak. A házban nem volt meleg víz, a WC a kert végében állt, és minden reggel az anyós főzött egy fazék levest. Amikor Eszter elé tette a tányért, mindig hozzátette:— Előbb munka, utána evés.
Így hát Eszter minden nap kiment a kertbe, és a terhes hasa ellenére hajlongva, térdelve kapálta a földet. Az anyós nem kímélte, sőt gyakran mondta neki:— Ne kényeskedj, lányom. Ha most nem edződsz meg, sosem fogsz.
Esténként, amikor végre lefeküdhetett a kemény matracon, Eszter álmodozott. Nem a tengerparti utazásról, hiszen soha nem járt még ott. Inkább arról, milyen lenne, ha Tamás vele maradt volna, és megfogta volna a kezét, amikor a baba mocorogni kezdett a hasában. De Tamás csak fényképeket küldött a telefonján: naplemente a víz fölött, sör a kézben, és mellé egy üzenet: „Pihenek, ahogy mondtad.”
— Én nem ezt mondtam… — suttogta magában Eszter, de nem volt kinek elpanaszolnia.
HirdetésA szomszédok néha látták, ahogy a kertben dolgozik, és fejcsóválva suttogtak:— Szegény lány, ez nem munka egy terhesnek. — De az anyósa előtt senki nem mert megszólalni.
Egyik nap, miközben a krumplit ásta ki, erős szédülést érzett. A teste nem bírta a terhelést. Lassan térdre rogyott a sárban. Megpróbált hívni valakit a telefonján, de a férje nem vette fel. Az anyós kijött az udvarra, és száraz hangon odavetette:— Terhes vagy, nem beteg. Ne ülj le, a krumpli nem szedi ki magát.
Eszter könnyei potyogtak, miközben próbált feltápászkodni, de elgyengült.
Ekkor történt a baj. Az egyik szomszédasszony, Szűcs Ilona, aki éppen a boltba indult, látta meg, ahogy Eszter előrebukik és arccal a földbe esik.
— Jézusom! — sikoltott fel. — Segítség!
Pár perc alatt több szomszéd is odafutott. Az anyós tétován állt az udvaron, de nem tett semmit. A férfiak felemelték Esztert, betették az autóba, és a közeli kórházba rohantak vele.
Az orvosok azonnal vizsgálni kezdték. Az egyikük komoran így szólt:— Még egy kis idő, és a gyermeket már nem tudtuk volna megmenteni. Nagy szerencséje van, hogy időben behozták.
Amikor Eszter magához tért a kórteremben, az első gondolata a baba volt. Hallotta, ahogy a szívverése dobog a monitoron, és elöntötte a megkönnyebbülés.
Néhány nappal később Tamás hazajött a tengerpartról, lebarnulva, mosolyogva. Amikor belépett a kórterembe, a felesége hideg tekintettel nézett rá. A szemében nem volt többé szerelem, csak üresség.
— Tamás… — szólalt meg halkan. — Te elmentél, miközben én itt majdnem meghaltam a gyermekeddel együtt.
Tamás nem tudott mit felelni. A falu pedig soha többé nem nézett ugyanúgy Marikára, az anyósra. Az emberek kerülni kezdték a házát, mert mindenki tudta: az ő ridegsége sodorta veszélybe a fiatal asszony és születendő gyermeke életét.
Eszter pedig ott, a kórházi ágyon meghozta a döntést: többé nem engedi, hogy mások így bánjanak vele. A baba érdekében erősnek kellett lennie — még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Tamás nélkül folytatja az életét.
