


Ez még nem minden. Még egy csoda történt, amikor egy kiscica került a házba. A rajongói ajándékozták a cicust a kis művésznek, mert úgy gondolták, hogy az autisták egészen másképp viszonyulnak az állatokhoz. Fula – Holmshawék ezt a nevet adták a cicának – már úgy viselkedett új otthonában, mintha egy régi barát lenne. A kislány egyből elfogadta az új jövevényt, ez valami csoda, mondta Iris édesanyja.




Az első pillanatban megszerették egymást, és mindent együtt csinálnak. A cica még egy kicsit úszni is megtanult (annak ellenére, hogy a macskák félnek a víztől), hisz ő ugrott először be a kádba fürdéskor, és ennek köszönhetően Iris is bemászott utána és együtt fürdött Fulaval. A cica még a lány beszédének megindításában is segített. A kis Holmshaw első szava a „cica” volt. Senki sem akart hinni a fülének – hiszen az orvosok azt jósolták, hogy a gyermek soha sem fog megszólalni.



A kislány édesanyja manapság már nagyon boldog. Biztos benne, hogy a cica az ő szerencse talizmánjuk, mert a lányt senki sem érti úgy meg, mint ahogy Fula.




