Így hangzik a népdal szövege elejétől, a végéig:

"Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával élt egy öreg cigány, 
Vén öreg ember, nótája nem kell, senkinek sem kell a nótája már. 
Szép tavasz járja, zöld a fa ága, kis galamb vígan turbékol a fán, 
Ősz feje kábul, s a szíve kitárul, párjához így szól az öreg cigány.

Hol van a hegedűm, párom, tavasszal minden vidám, Városba elmegyek máma, én az öreg cigány,
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán. 
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány. 

És a vén ember eltipeg csendben, hóna alatt a kopott hegedű, 
Alig bír járni, lábain állni, szívében mégis ott él a derű. 
Városba érve, fáradtan tér be, egy csillogó fényes terem ajtaján, 
Szíve megdobban a vére fellobban, középre tipeg az öreg cigány. 

Nagyságos uraim, kérem, nem tudom, ismernek még!
Könyörgöm, de sokat húztam valaha, réges-rég. 
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán, 

Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány. 

Csend lett egy percig, így szólt az egyik, jó uraim, mulatunk ma, ugye? 
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót látni szeretném, repülni tud-e? 
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért, kint van az ember, és kész a hatás, 
Jó öreg párja már halva találja, s beszól az anyó, urak, jó mulatást! 

Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány, 
Erdőben alussza álmát, vadgalamb búg a fán. 
Vén-öreg anyóka, sírját virággal díszíti már, vadgalmb sírva dalolja, 
Élt egyszer egy cigány, öreg cigány, a vén cigány."

Borítóképünk Kalocsai Rózsa festménye