Egy nap, amikor anyunak valami dolga volt és nem volt otthon, apu egyedül vigyázott rám. Kb. 2 és fél éves lehettem és éppen egy kisebb balesetből lábadoztam. Egy ismerőstől kaptam egy kis teás készletet, afféle “gyógyulj meg” ajándékként és ez lett az egyik kedvenc játékom. Apu a nappaliban ült az esti hírekben elmerülve, amikor behoztam neki egy kis csészike “teát”, ami persze csak víz volt. Jónéhány kis csészike tea és rengeteg dicséret után aputól, hogy micsoda finom teát készítek, megjött anyu. Apu leültette a nappaliban és megváratta vele, amíg viszek neki egy kicsi csésze teát, mert “ez volt a világon a legaranyosabb dolog!” Anyu várt szépen türelmesen, és tényleg megjelentem kezemben az ici-pici csészike “teával” apunak, amit ő szépen le is hajtott.
Mire anyu megkérdezte (ahogy csak anyukák tudják megkérdezni… )
“Felmerült benned, hogy az egyetlen hely, ahol eléri a vizet, az a wc?”
