Aki ötvenes, hatvanas éveiben sem mond le a társasági élet örömeiről, elkerüli a demenciát. Ezzel a pofonegyszerű konzekvenciával szolgált egy francia és brit pszichiáterek és gerontológusok által két évtizeden át végzett kutatás.
Az 1985 és 2003 között 10 ezer páciens élet- és kortörténetét nyomon követő vizsgálat kiderítette, hogy a baráti kapcsolatait nap mint nap ápoló, rendszeresen társaságba járó 60 évesnél idősebbek körében 12 százalékkal kisebb volt az esély arra, hogy a demencia tünetegyüttesének bármely jelét is mutassa, mint azoknak, akik csak egy-egy emberrel tartották a kapcsolatot, és társaságba is ritkán jártak.
Az már eddig is tudott volt, hogy a közösségi létezés hiánya, az elszigetelődés, illetve elszigeteltség jelentősen növeli az időskori elbutulás kockázatát. Ahogy az is, hogy például a tanulás, az új dolgok megismerése a demencia egyik ellenszere lehet.
A szociális aktivitás, a társasági élet biológiai mechanizmusa szinte ugyanarra a srófra jár, mint a tanulás, az újdonságok befogadása, az új ismeretek elsajátítása. Ezek a napi rutinból kimozdító tevékenységek egyaránt serkentik az agyban a szinaptikus kapcsolatokat, és nem hagyják érvényre jutni a patologikus folyamatokat.
Az emberélet hanyatló korszakában is fenntartott élénk társasági élet tehát hatékonyan előzi meg az időskori elbutulást.
Ugyanakkor a vizsgálatból az is kiderült, hogy a társasági életet, a kortárs barátokat és alkalmi ismerősökkel folytatott disputákat, nyugdíjaskirándulásokat egyáltalán nem helyettesítik a rokonlátogatások. A családi életnek, legyen bármilyen élénk is, nincs preventív hatása a demenciára.