A National Vaccine Information Center (Nemzeti Oltóanyag Információs Központ) megerősítette, hogy két víruskutató, Stephen Krahling és Joan Wlochowski pert indítottak korábbi munkaadójuk, az oltóanyaggyártó Merck cég ellen. A NVIC ezt írja: „A benyújtott keresetben az az állítás szerepel, hogy a Merck 10 éven át megkárosította az Egyesült Államokat, amikor eltúlozta az MMR vakcina hatékonyságát. A víruskutatók azt állítják a peranyagban, hogy „tanúi voltak a nem megfelelő tesztelésnek és az adathamisításnak, melyet a Merck cég alkalmazott, hogy mesterségesen felfújja az oltóanyag hatékonyságára vonatkozó adatokat.” Barbara Loe Fisher, az NVIC elnöke és alapítótársa figyelmeztet a nyomasztó érdekellentét melletti zavaróan meghitt viszonyra, amely a vakcina biztonságos voltát felügyelő szövetségi ügynökségek (például a Járványkezelési- és Megelőzési Központ – Centers for Disease Control and Prevention, CDC) és a vakcinagyártók között áll fenn. A Merck cég teljes évi oltóanyag eladásának bevétele több mint 20 milliárd USD.
Amíg a világ gyógyszerészeti óriásait a morális elszámolási kötelezettség helyett továbbra is inkább a profit és a részvényesek által elvárt eredmények hajtják, addig egyre több, ehhez az oltóanyaghoz hasonló terméket látunk majd, melyet úgy forgalmaznak, mint ami a „túléléshez nélkülözhetetlen.” Míg egyes oltóanyagok, például a gyermekbénulás és kanyaró elleni, valóban jelentősek, a HPV vakcina alapvetően egy új veszély. Ha többet akar megtudni arról, hogyan helyezik a gyógyszeripar óriásai a profitot az etika elé, nézze meg a Frontline ijesztő, új, „Hunting The Nightmare Bacteria” (Vadászat a lidérces baktériumokra) című dokumentumfilmjét.
A HPV4 Gardasil és HPV2 Cervarix-ról az oltások utáni nemkívánatos eseményeket jelentő rendszernek (VAERS) bejelentett káros reakciók és halálesetek:
Leírás |
Férfi |
Neme ismeretlen |
Összesen [ ] |
|
Rokkantság |
9 | 879 | 22 | 899 |
Halál |
8 | 99 | 14 | 121 |
Nem gyógyult meg |
124 | 5352 | 53 | 5529 |
Abnormális Pap-kenet |
- | 500 | - | 500 |
Méhszáj diszplázia |
- | 202 | - | 202 |
Méhnyakrák |
- | 57 | - | 57 |
Életveszély |
16 | 502 | 4 | 522 |
Sürgősségi osztályra kerülés |
354 | 9545 | 85 | 9984 |
Kórházi kezelés |
65 | 2717 | 22 | 2804 |
Tartós kórházi ápolás |
5 | 218 | - | 223 |
Súlyos |
80 | 3625 | 49 | 3754 |
Nemkívánatos események |
1169 | 25636 | 680 | 27485 |
Forrás: www.natursziget.com