Vannak emberek, akik egy fárasztó, munkával teli nap után még mindig azt keresik, hogy mit tudnának dolgozni. Ők azok, aki a hétvégét, sőt a szabadságot is rendszerint munkával töltik. Számukra egyszerűen ismeretlen az az állapot, hogy napfürdőzzenek a tenger partján, vagy csak egyszerűen az égboltot kémleljék.
Ezeknek az embereknek a mottója: „Az idő értékes, ezért észszerűen kell kihasználni!”
De vajon örömet okoz számukra ez az állandó pörgés? Nem hiszem! Egyszerűen nem tudják, mikor kell megállni! És ezek az emberek a környezetükre is rossz hatással vannak, különösen a gyerekekre.
„Elvégezted a feladatodat?” „ Miért másztál fel az ágyra?” „Miért nem olvasol a semmit tevés helyett?” – Ezek hallatán a gyerek félve tekint a maximalista szülőre, és valahányszor az a látóterébe kerül, igyekszik tevékenykedni, megfelelni a felnőtt elvárásainak. Az ilyen szülő pedig lustasággal vádolja gyerekét, ha az nem az elvárásainak megfelelően pörög.
De vajon ezzel a hozzáállással szorgalomra tudja ösztönözni gyerekét? Sajnos a válaszom, nem!
