Be kell ismernem valamit. Szenvedélybeteg, kényszerbeteg, béna, gyenge sz@r vagyok!
Nem, nem a szerencsejátékra szoktam rá, és nem lettem kleptomániás sem újabban, de a jól csengő endometriózisom mellé, begyűjtöttem egy onychophagia nevezetű förmedvényt is.
Az utóbbi időben szembesülnöm kellett azzal, hogy kényszercselekszem, azaz a körmömet és a körülötte levő bőrt rágom, piszkálom, simogatom, tépkedem, csesztetem. Ha pedig odafigyelek, hogy ne tegyem, az is előfordult, hogy azon kaptam magam a számat rágom helyette. Ijesztő!
Ezt a világon 10-15 éve betegségként diagnosztizált kényszercselekvést ma már pszihológusok, pszihoterapeuták gyógyítják, csak úgy mint az egyéb kényszerbetegeket, mint a hajtépők (trichotillomania), vagy a folyton kezet mosók. Egy weboldalon olvastam, hogy régen a kényszerbetegek a máglyán végezték. Eddig is sokat vicceltem azzal, hogy régen máglyán végeztem volna, úgyhogy ezt olvasva azért kicsit nevettem. :)
A köröm rágás a világon hatszáz millió embert érint, így nem érezhetem magam egyedül a problémámmal, ugyanakkor ez nem is vígasztal.
Hogy őszinte legyek, nem is olyan újkeletű dolog ez, már gyerekkoromban is megkeserítette az életemet ez a rossz szokás.
A felnőtté válásig minden harmadik gyermek átesik ezen, kinek elmúlik, kinek nem…
Nekem nem múlt el, mert emlékszem még tizenévesen is folyton rejtegettem a kezeimet a villamoson-buszon, és nagyon de nagyon szégyelltem magam miatta.
Sajnos nem tudom pontosan mikor alakult ki, és arra sem emlékszem, hogy végül milyen módszerrel sikerült leszoknom róla.
Bár az utóbbi években is előfordult, hogy a számba vettem a kezem, de nem volt annyira sűrű, és zavaró, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki. Igaz, kisebb-nagyobb megszakításokkal de szinte mindig műkörmöm volt. A praktikussága miatt szerettem, de kétségtelen tény, hogy műkörmök mellett valóban le van korlátozva ez a rettenetes szokás.
Most, amikor már felnőtt fejjel szembesültem vele, hogy ismét felül-kerekedett, sőt elhatalmasodott rajtam ez a betegség tünet, elkezdtem utána olvasni a miérteknek. Hozzá kell tennem, most korántsem annyira rossz a helyzet mint gyermekkoromban. Az önkontroll és a szégyenérzet kombója megfelelően működik, így most nem okoz különösebb esztétikai problémát. A körmeimre nem igazán jelentek veszélyt, ami most inkább jellemző, az-az, hogysokszor kapom magam azon, hogy elindul a kezem a szám felé. Szerencsére azonnal vissza is teszem, természetesen magamban summázva a tényeket: nem hiszem el már megint rágni akartad Mária?!
Ami most jellemző, hogy a hüvelyk és a középső újammal símogatom, piszkálgatom a nagy újamat. Ez sem sokkal jobb, ez a visszafogottság pedig csakis annak köszönhető, hogy már felnőtt vagyok, és ráadádul NŐ!!!!!
A lényeg, hogy ez jel, és megfejtésért kiált!
Kicsit utánaolvasva kiderült, hogy a hajtépés és játékszenvedély mellett a cselekvések sámolása, az anorexia, és a kényszeres vásárlás is ebbe a betegségkörbe tartozik. Gyermekkoromban emlékszem “számolós” és “vonalranemlépős” korszakra de ezek szerencsére elmúltak, anorexiás sajnos már voltam, és be kell valljam a ruhás szekrényem mérete is kezd botrányos méretűvé válni. Azt hiszem tényleg itt az ideje magamba mélyednem, és elgondolkoznom, hogy mit-miért…
