Bingo. A magam példáját néve az első ami lehetséges okként beugrik, az a már fentebb említett kedvec betegségem, az endometriózis. Az-az endometriózis, amivel már sikeresen megküzdöttem, de életem végéig együtt kell élnem a kiújulásának lehetőségével.
A felszínen igyekszem elnyomni a félelmeimet, a családban-barátok közt ha feljön erről a szó tartom bennük a lelket, és nem hagyom, hogy sajnáljanak, vagy féltsenek. Igyekszem önmagamban plántálni a jót, és azt, hogy nem lesz semmi baj, és azonnal elnyomom az alkalmanként rámtörő gondolatát is annak, hogy újra beteg lehetek. Elnyomom, de úgy látszik a lelkem nem nyugodt teljesen, tudat alatt szorong. Na, most már ezt is tudom, majd dolgozunk rajta!
A többit lehetséges okon még át kell rágnom magam..Pff, jaj ez most ebben a szövegkörnyezetben egy igazán morbid hasonlat! :)
A leszokásra rengeteg ötlettel tudnak szolgálni, mint:
-gyógszeres kezelés ( na kösz, azt biztos nem. hogy helyette kapjak három másik bajt?)
-ragtapasz ( ja nemár…tök gáz. aztán meg magyarázkodhatok, hogy ekkora béna vagyok meg, hogy tegnap sokat főztem? )
-stresszlabda ( ez lehet jó, de nekem valahogy nem begyere)
-rendszeres manikűr ( ez jó lehet, de kinek van erre ideje? )
-környezetváltozás-nyaralás ( nekem nem vállt be, ugyanúgy piszkáltam..a problémák, még ha csak az agyadban is, de veled mennek nyaralni is)
– kend speciális büdös körömlakkal-krémmel, erőspistával ( a büdös krémről azt olvastam hamar lejön, az erőspistát meg szeretem :) )
-műköröm ( nőknek megoldás lehet, de most elképzeltem pl egy autószerelő műhelyben dolgozó szakit a műkörmökkel. Gurulok! )
-a kedvencem:- Hordj kesztyűt ( naszuper. és nyáron?? )
A megoldás szerintem: Rá kell jönni, hogy mi lapul a háttérben, és meg kell oldani a problémákat. A műkörömmel csak tüneti kezelést érünk el, a probléma megmarad! Egyedül, szakemberrel, baráti beszélgetéssel, meditációval, hypnózissal, kinek mi a lehetősége, de ami biztos, hogy végleg elfelejthessük először a lelket kell helyre tenni..
Egy biztos, nem lesz könnyű. Én azért is írtam le, mert reméltem ha kiírom magamból jobb lesz, és ez most terápia és egyfajta fogadalom is egyben.
NEM LESZ KÖNNYŰ!
A bejegyzés megírása alatt is az egyik újammal végig piszkáltam a körmömet..:(
Szóval ismétlem: nem lesz könnyű… de ha megoljuk, azt jelenti felülkerekedtünk a lelki sérelmeken!
Minden tízedik ettől szenvedő felnőtt társam! Hajrá!