A belső klímaváltozás sajnos nem olyan gyors még, de haladunk egymás felé. Bárcsak olyan gyorsan tisztítanánk a szívünket, ahogy a Földet szennyezni tudjuk.
Nagy öröm volt először kitölteni a „Neked mi a szeretetnyelved?” teszteket és annyira jó, hogy a kétezer éve az emberiség rendelkezésére álló tudást világszerte egyre többen próbálják gyakorlatba ültetni.
Mikor két ember megpróbál együtt élni, akkor lényegében két vagy több test kezd el szabálytalan időközönként egymásnak ütközni. Akaratok kényszeredett randevúja ez, akiknek folyamatosan közös nevezőre kell jutniuk. Ez annyiban matematika, hogy számolni kell a másikkal, a jelenlétével, a vágyaival, érzéseivel, szavaival, tetteivel és annyiban fizika, hogy azokat valahogy békésen össze kell illeszteni a miénkkel. Lehetőség szerint úgy, hogy ne okozzon maradandó sérülést. (a súrlódások és a keményszemcsés dörzsölések azért kellemetlenek, de az össze csiszolódás az egy ilyen műfaj)
Sokan, sokfélék vagyunk és közhelyesen különbözünk egymástól, ez mindenképpen közös bennünk. Egy bizonyos életkor után az ember egyszer csak rádöbben(het), hogy a legnagyobb ajándék a saját életén kívül egy másik emberé. Egyszer csak felpattan valaki kicsiny életünk szerelvényére és néha még a mozdonyt is vezeti kicsit. Házastárs, gyermek, egy eddig nem látott rokon, ismerős, barát, új munkatárs, edző, bárki, aki kétlábú és egyfejű és mosolyog is. Ránk, mert neki is ajándék vagyunk. Persze, ellenség is lehet ajándék, csak kicsomagolni nem oly kellemes.
Bárhogy is, de jön egy másik, az ikszedik ember az életünkben, akivel beszélgetnünk kell. Vagy mert akarunk, vagy mert együtt kell dolgoznunk. Vagy mert bele szerettünk. Aki él és olvas és aki nem, az is tapasztalhatta már jónéhányszor, hogy egy nyelvet beszélő emberek sem értik sokszor egymást. S nemcsak azért, mert az egyik hadar, vagy hiányzik egy foga, hanem egyszerűen ugyanazt a szót, vagy kifejezést nem arra érti, mint mi. Amellett, hogy ez nagyon idegesít, nagyon szórakoztató is tud lenni. Valójában egy nagyon is csodálatos dolog.
HirdetésA nyelv csodája, a kommunikációé, az életé. Hihetetlenül izgalmas tud lenni. Előfordulhat, hogy egy új nyelvet kell megtanulnunk, amit a másik beszél s aztán ez még egy kicsit össze is olvad, mert ha hosszabb ideig kell együtt élnünk, vagy dolgoznunk valakivel, lesz egy közös nyelvünk is, mert lesznek olyan mondatok, kifejezések, szavak, amik jellemzik a köztünk lévő beszéd stílusát.
Gary Chapman: Az öt szeretetnyelv című könyv terjedését gyanakodva figyeltem, (már megint egy újabb „recepteskönyv” , biztos trendi lesz). Mikor belemélyedtem, már nagyon élveztem a gyakorlati hasznát. Ha annyit figyelnénk egymásra is, mint amennyit különböző képernyőkre, s egy rakás hasztalan dologra, akkor semmi szükség nem is lenne ilyen, és ehhez hasonló könyvekre.
Kicsit olyan, mintha most kezdenénk kimászni az emberi érzelmek sötét középkorából, ahová nagyjából akkor kezdtünk zuhanni, mikor kiűzettünk a Paradicsomból. Soha még ennyi technika, tudomány, életrecept nem állt rendelkezésünkre, bár tévutak járásában az ember nagyon szorgalmas és kitartó, ezt évezredek óta bizonygatja.
A Biblia azonban mindig ott volt s ha próbálták/ próbálják is egyházak ezrei a keresztet hosszába magyarázni és prédikátorok milliói minden létező változatban előadni ugyanazokat az igéket, attól még a Szeretet mit sem változott az idők során. Még mindig csak annyi a lényeg, hogy....mint tenmagadat.
S ha ebbe a tenmagadba nem gondolunk bele és nem vesszük számba és szívbe, ha nem vesszük komolyan önmagunkat, akkor bárki prédikálhat nekünk, egyháztól független – nem lesz abból magunk számára megváltás.
