A másodiknak még inkább örültem, főként ha fokhagymás krumplipüre vagy tepsis burgonya rizzsel került a tányéromra, de éppolyan szívesen megettem a zakuszkát, tejfölös túrós puliszkát, sült csirkét vagy halat is, savanyúsággal. Sülteket és töltött káposztát inkább ünnepekkor vagy vasárnaponként ettünk. Este 8-kor ültünk utoljára az asztalhoz. Bár a vacsora is változatos volt, sosem volt a leggazdagabb étkezése a napnak. Mindig futtában étkeztem, hogy legyen idő befejezni sötétedésig a félbehagyott játékot. Gyakran falatoztunk, mindig valami érdekeset. Ha édességet kívántam, tojásba és cukorba mártott bundás kenyeret vagy fánkot kaptam, olykor befőttet, lekváros vagy ordás palacsintát, nyáron pedig gyümölcsös fagylaltot egyenesen a fagyasztóládából, kis műanyag pohárkákból. A gyümölcsöket egyenesen a fáról szedtem. Megtöröltem a szoknyácskám szélében, és máris ropogtattam. Sokszor meg se vártam, míg megérik rendesen, szedtem a zöld almát, szilvát, körtét, szőlőt, paradicsomot, uborkát és gyúrtam befelé.
Az tény, hogy amikor a szülők jöttek látogatóba, virslivel, felvágottal, olívabogyóval, sajtokkal, konzervekkel tele szatyrokkal érkeztek, melyekbe mindig volt egy-egy tábla csoki, nápolyi, keksz vagy rágógumi. Szerettem a városi ételt, bár más volt mindennek az íze.
Ezekkel együtt, egészséges gyermek voltam, sosem betegeskedtem vagy feküdtem kórházban, az a gyerek voltam, aki sosem állt egy helyben, aki örökké izgett-mozgott, naphosszat rohangált, fára mászott, babákkal, pajtásokkal és állatokkal játszott, este pedig alig lehetett ágyba dugni. Aki megmaradt ugyanolyan nyughatatlannak és örökmozgónak ma is, 27 évesen.
